2016. dec. 7.

Dani az 5000. kisbabánk !


Hogyan kezdődött a pároddal közös családi történetetek?

Férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, s addig-addig kerülgettük egymást, mígnem szerelem lett a találkozásokból. Három évvel később, 2011 tavaszán boldogan összeházasodtunk, és vártuk a gyermekáldást, de csak nem akart megérkezni. Elkezdtük keresni az okokat, ami az inzulinrezisztencia diagnosztizált rémképében meg is jelent nálam.

Egy szép, kifejezetten karcsú fiatal nőnek ez elég hihetetlennek tűnhetett…

Hát, igen! Egyáltalán nem értettem, miért pont én? Ráadásul az akkori nőgyógyászom azzal ijesztgetett, hogy természetes úton nem tudok majd teherbe esni. Nagyon igazságtalannak éreztem a sorstól. Jártam orvostól orvosig, s mind a mesterséges megtermékenyítést látták egyedüli lehetőségnek, mivel PCOS is kialakult már bennem. A párommal vallásosak vagyunk, s ez lassan segített feldogozni a nehéz helyzetet. 

Egy kis dac sem volt benned? Mondhatnak az orvosok, amit akarnak, de én hiszek magamban érzése?

A hitem erőt adott, s megtettem a babáért mindent, amit csak tudtam. Diétáztam, mozogtam, szedtem a gyógyszert, és imádkoztam. Aztán a szerencsés fordulat egy barátnőmnek köszönhetően jött, aki beajánlott Dr. Nyéki Boldizsárhoz, ide a Róbert Kórházba. Már a jelenléte megnyugtatott, s a doktor úr az első perctől kezdve arról beszélt, hogy van remény!



Az nem okozott gondot, hogy a reményt egy magánkórházban találtátok meg? Ahol ára van mindennek?

Így van, de itt minden tisztán működik, minden értelemben. Fontos számunkra, hogy nincs zsebbe dugdosás, pontosan lehet tudni, hogy mi mennyibe kerül, és a körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak. Nem kell órákat várni, szép a környezet, kedvesek, előzékenyek a munkatársak. Persze leültünk és átgondoltuk a férjemmel, hogy ez vállalható-e mindez anyagilag számunkra. De mindent összevetve úgy ítéltük meg, hogy megéri. S nem is csalatkoztunk egy percig sem.

Térjünk vissza a babaváráshoz. Nyéki doktor mivel bíztatott benneteket?

Azzal, hogy szép lassan minden erőfeszítésünk beérik, a diéta, a mozgás, a magamra figyelés. Aztán jött a csoda! Júniusra beszéltünk meg egy találkozót, akkor már több hónapja szigorú előírások szerint éltem, s Nyéki doktor felvetette, csináljunk egy ultrahangot, hogy lássuk mi a helyzet. Eredetileg egy héttel korábban lett volna a vizsgálat, a ciklusom közepén, de azt egy műtét miatt el kellett halasztanunk, így már a 23. napon voltam. Ám utólag úgy gondolom, ennek így kellett történnie. A doktor maga is meglepődött egy pillanatra, amikor látta: érik egy petesejt. Gyorsan hazaküldött bennünket. Így lett az első gyermekünk, igazi ajándék a sorstól.

Ilyen nehézségek után komoly félelmek voltak benned a terhességgel, szüléssel kapcsolatban?

Már nem. Az első fiúnk fogantatási története nekem arra is bizonyíték, hogy ha hiszek benne és nincs egy görcsös ragaszkodás, akkor megtörténhet a csoda. Akkor már azt is el tudtam volna fogadni, ha nem lehet természetes úton babám. De hittem abban is, hogy olyan embereket állít mellém a sors, akik tudnak segíteni. Ez volt Nyéki doktor úr, aki nemcsak szakmailag, de emberileg is végig mellettem állt. Persze nagyon óvatosan csináltam mindent, s keményen diétáztam továbbra is. S nagy eufóriában éltem át a terhességet. 

A szülés is ilyen csodás élmény volt?

Igen! Bár a szüléstől eleinte féltem egy kicsit. Nem a fájdalomtól, mert arra gondoltam, az igazi fájdalom az lenne, ha nem szülhetnék. Inkább az ismeretlensége miatt tartottam tőle. A kórházban azonban olyan jó volt a szülésfelkészítés, hogy mire elérkezett a nagy nap, már teljesen lenyugodtam. Végig az járt a fejemben, amit a felkészítésen hallottunk, hogy most egy CSALÁD születik, s apával együtt erre kell koncentrálni. Teljesen átszellemülten jöttem be a kórházba, s alig vártam, hogy megfoghassam a kisfiamat. Fantasztikus élmény volt. 

Ki várt itt bent?

A szülésznőm, Czemmel Franciska. Őt hívtam éjjel 11-kor, amikor úgy éreztem, hogy elment a magzatvíz, bár ebben egyáltalán nem voltam biztos. Mondta, hogy készüljek el nyugodtan, ne kapkodjak. Mire ideértünk, már megágyaztak a szülőszobában, a franciaágyon. Annyira jó volt, hogy a férjemmel közösen lepihenhettünk, hozzábújtam, beszélgettünk. Együtt vártuk a nagy pillanatot az életünkben, hogy végre szülők lehessünk. Később, mikor jöttek a fájások, a kádban meleg vízzel lazítottam, enyhítettem a görcsöket. Ez nagyon sokat segített a vajúdás során, 3 perces fájásokkal mentem be a kádba és csak akkor jöttem ki, amikor már folyamatos fájásaim voltak és már gyakorlatilag eltűnt a méhszáj. Kicsi baba volt, így rövid volt a kitolási szakasz. Néhány határozott nyomás után délután két órára már meg is volt Petya, az első fiúnk.



Franciska miben tudott segíteni?

Először szülő nőként, szinte semmit nem tudtam. Folyamatosan mondta, mire számítsak, mit csináljunk. Petit, a férjemet instruálta, mivel tud segíteni nekem. Illóolajokat hozott, hogy azzal masszírozzon, a kádban mutatta, hogyan locsolja a hasamat. Biztatott bennünket. Csodálatos volt, hogy apával együtt szülhettünk. Tartotta a hátamat a kitolásnál, éreztem, hogy minden erejével rám koncentrál. Aztán amíg engem vizsgáltak a szülés után, annyira jó volt látni, ahogy ült az ágy szélén és babázott. Annyira csodás szülés volt, hogy azt kívántam, bár ilyen lenne a többi is.

És beteljesült? Tudott olyan magával ragadó lenni, mint az első?

Szerencsére igen! Egy kicsit mindegyik más volt, de az nagyon sokat segített, hogy mind a három fiamat Nyéki doktor és Czemmel Franciska segítségével ugyanabban a szobában hoztam világra. Amikor Petya megszületett, alig mertem megfogni, olyan pici és törékeny volt. Ebben a szobában tanították meg a nővérkék, hogy mit és hogyan csináljak. A fürdetéstől, a köldökcsonk ellátásán át a szoptatásig. Elég magabiztosan mentem haza, még a védőnőm is csodálkozott, hogy első szülő nőként milyen határozottan látom el a babát. S ilyen öntudatosan jöttem vissza másfél év múlva szülni.



Hű, ennyire vágytál már az élményre vagy a véletlen hozta így?

Vágytam rá persze, de nem terveztem ilyen hamar. Még szoptattam, s kicsit el is engedtem magam. Ám bennem volt az aggódás, ezért novemberben újra szigorúan diétázni kezdtem. Aztán karácsony előtt négy nappal furcsa érzéssel keltem fel reggel. Eszembe jutott, hogy van a fürdőben egy terhességi teszt. Gyorsan megcsináltam, s pozitív lett. Azonnal hívtam a doktor urat, ez december 20-án pénteken volt, aki mondta, jöjjek be gyorsan. Nagyon örült velem együtt. Megkaptam a progeszteron hormont, ezzel támogatta meg mind a három terhességemet az inzulinrezisztencia miatt. Hazafelé vettem még négy tesztet, s minden reggel megcsináltam egyet. Ennél szebb karácsonyi ajándéka nem volt a családnak. Szenteste mondtam el a nagy hírt mindenkinek, alig bírtam addig magamban tartani. Aztán januárban Petyával jöttünk be ultrahang vizsgálatra Nyéki Doktorhoz, átbeszéltük a teendőket. Szerencsére teljesen problémamentes terhesség volt, még a cukrom se rendetlenkedett. A szülés pedig teljesen olyan volt, mint a mesében. 

Amiatt se volt izgalom, hogy hol lesz a kisfiú, amíg megszületik a tesó?

De, ez okozott egyedül aggodalmat. 17 hónapos volt Peti, s bár az öcsémék bevállalták, hogy vigyáznak rá, de folyton az járt a fejemben: mi lesz, ha éjszaka kezdődik, hogyan ébresztjük fel őket? Az időjárás végül megoldotta ezt a gondot is, vasárnap jött egy melegfront, s már délután éreztem, hogy jönnek a fájások, de elég szolidan. Hétfő reggel bejöttünk Nyéki doktorhoz, akkor már három ujjnyi volt a méhszájam. Mondta, hogy menjünk haza, rendezzük el nyugodtan a gyereket, s aztán jöjjünk vissza. Délelőtt 11-kor burkot repesztettek, aztán ment minden a maga útján, s háromnegyed kettőkör már kint is volt Andris. Pontosan tudtuk, hogy mi fog történni. Teljesen magunkra hagytak a szülésig a férjemmel. A két perces fájásokig annyit nevettünk, hogy már attól is fájt a hasam. Olyan volt, mintha otthon lettem volna. Igazi otthonszülés, amit egyébként nem mertem volna bevállalni, de az élményt megkaptam itt. A kórházban töltött három nap szintén nagyon pozitív élmény volt, mind a csecsemős nővérek, mind a nőgyógyászat nővérei a megszokott módon nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Azt hogyan fogadtad, hogy másodjára ismét fiad született?

Kifejezetten örültem neki. Amikor még álmodoztam arról, hogy anyuka leszek, úgy képzeltem el, három lányom lesz. Az a kép élt bennem, hogy nagyon csajosak a kislányok. Hiszen mit tudnék kezdeni egy fiúval? -gondoltam. Amikor a 14. héten kiderült a Petiről, hogy fiú, már rettenetesen örültem neki. A születése után pedig rájöttem, hogy fiús anyukának lenni nagyon jó! Három fiú édesanyjának lenni pedig egyenesen csodás érzés. Sose gondoltam, hogy boldogan tologatom majd a kisautókat és játszom a szerszámokkal. Egymással is jól kijönnek. Peti büszke arra, ha valamit megtanít Andrisnak. Egyébként pedig nagyon bújósak és kedvesek.

Apukájuk mennyit tud velük lenni? Miben tud neked segíteni?

Nagy szerencsém van vele. Az első perctől kezdve övé a fürdetés, aztán ő altatja el a fiúkat. Előtte hosszan mesél nekik az aktuális kedvenc könyvükből. Van egy kivetítős teknősünk, ami csillagképeket varázsol a falra, azt szokták nézegetni, s apa mesél a csillagokról. Reggelente amíg készítem a reggelit, felöltözteti a fiúkat, amíg kellett, be is pelenkázta őket. Mindenből kiveszi a részét. Andris sokáig szopott éjszaka, mindig apa hozta át hozzám az ágyba. Mai napig, ha valamelyik fiú felébred, apát kiabál éjszaka. Hétvégén fiús programokat szervez nekik. Az óvodai beszoktatást is ő intézte és orvoshoz is sokszor ő viszi el őket. Emiatt vállaltuk be a harmadik gyermeket. Biztos lehetek benne, hogy továbbra is segíteni fog mindenben. 

Dániel, a pár napos kicsi fiú is felhőtlen, harmonikus terhesség után született?

Kiegyensúlyozott voltam vele is. Andris születése után megbeszéltük Franciskával, hogy másfél évet várunk a teherbeeséssel. Regenerálódjon a szervezetem, a fiúk szokják meg egymást. Ebben az időszakban egy kicsit jobban elengedtem magam, mint szabad lett volna. Megjelentek az inzulinrezisztencia első tünetei, pattanások éktelenkedtek az arcomon, állandó fáradság gyötört, olyan diszkomfort érzésem volt folyamatosan. Elmentem egy terheléses cukorvizsgálatra, aminek katasztrofális lett az eredménye. Újra elkezdtem diétázni, de a stresszt nehéz volt leküzdeni, mert a férjem Németországban kapott állást. Így költöztünk mindannyian. Ám, ahogy ott visszatért a nyugalom az életünkbe, ismét terhes lettem. Nyéki doktor már csak nevetett, amikor felhívtam. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, újra szedtem a progeszteront, diétáztam. Kerestünk kint egy orvost, akihez időnként elmentem vizsgálatra. A 24. héten költöztünk haza. Első dolgom volt a doktor urat felkeresni. Mondtam neki, hogy el sem tudom képzelni mással a szülést. Bennük bízom. Úgy éreztem, csak Nyéki doktor és Franciska kezébe tudom adni a fiam és a magam életét.



Németországban nem is szültél volna, ha úgy alakul a férjed munkája, hogy maradni kell?

Szerencsére ez a nagy dilemma, fel sem merült. Azt hiszem, hazajöttünk volna szülni, s a kicsivel mentünk volna vissza. Mindenképpen itt szültem volna. Szeretem ezt a kórházat, igazán családias. A szüléseim is csodásak voltak, a babák az első perctől kezdve velem lehettek. Ez mindennél többet ér. A másik két fiam a 38. hétre született, Dániel kivárta a 39. hetet, amit kértem tőle. Peti, a legnagyobb fiú ugyanis elkapott egy nagyon agresszív vírust, hányt és 40 fokos láza volt napokig, majd a papájuk is megbetegedett. Sokat beszélgettem a pocaklakómmal, s folyamatosan üzentem neki, hogy maradjon még bent egy kicsit, várja meg, míg alkalmas lesz a helyzet a születésre. Meghallgatott, s minden úgy lett, ahogy elképzeltem, a már megszokott rítusban. Ugyanazok a pillanatok, nevetés, kis fájdalom és hatalmas boldogság. A szülés után összebújtunk hárman a nagy franciaágyon, Dani egy kicsit szopizott, s olyan nyugalom volt, amit ritkán élhet meg az ember. Úgy éreztem, így maradnék napokig. Nagyon szép volt.                                                                                                 






1 megjegyzés: