2016. jan. 25.

Fontos, hogy a Nők többé ne féljenek a szüléstől! - KÖSZÖNET!

Kedves Réka!

Nagy örömömre szolgált amikor megtudtam hogy Magyarországon is meg lehet már tanulni a hypnobirthing technikáját/módszerét. Még nagyobb volt az örömöm mikor azt olvastam hogy az orvosok is társak ennek a módszernek az alkalmazásában.

Volt szerencsém a Húgom szülésénél ott lenni Münchenben, ahol a második gyermekét is otthon, nagyon meghitt és szeretetteljes környezetben, szülő medencében, mindössze a Bába segítségével hozta világra a hypnobirthing-en tanultak alkalmazásával. Már az első gyermeke is így jött világra, ahol nem lehettem ott, a második alkalommal kifejezetten kérte hogy legyek jelen. Csodás dolgokról tudnék beszámolni, megindító és szívmelengető élményeket őrzök erről az éjszakáról.
Ezért amikor mi is elhatároztuk, hogy komolyan teszünk azért hogy gyermekünk legyen, úgy választottam orvost, hogy rákerestem hol lehet hypnobirthing-gel szülni Magyarországon, így találtam rá kórházukra.

Dr. Vass Zoltán az orvosom, mivel közel 3  évig nem sikerült a babát „ összehozni”, úgy gondoltuk, ha mesterséges úton szükséges tovább haladnunk, jó szakember kezében legyünk.
Hála Istennek, nem volt szükség beavatkozásra, most a 13. hétben járok, és az eddigi eredmények alapján  minden rendben a babával és velem is.




A húgom is szívesen látná, hogy ez a módszer egyre több Anya, leendő Anya számára elérhető itthon is. Fontos , hogy a Nők többé ne féljenek a szüléstől, hanem a babájukra hangolódva, vele  együtt dolgozva megtapasztalják, hogy a testük és a lelkük mennyire rá tud hangolódni a Gyermekükre, hogyan tudnak a szülésre mint egy boldog folyamatra felkészülni.
Fontos lenne a Nőknek hozzájutni ahhoz az ismerethez, hogy a  „félelmetes és fájdalmas szülésből” hogyan válhat életünk egyik legszebb és legmeghittebb élménye, ezért mit tehetünk, hogyan készíthetjük fel magunkat és  a környezetünket. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése