2015. márc. 16.

Ötödik baba

„Végtelenül jól esett, hogy egy percre sem maradtam magamra a szülőszobán..” -  Mária az ötödik gyermekét hozta világra néhány napja a Róbert Kórházban. 
Hétfőn, január 19-én, mind a négy testvér és apukájuk is türelmesen várta a Róbert Kórház harmadik emeleti közösségi termeiben, hogy megszülessen Lili, Jázmin - ötödik gyermekként a Baranyi családba. Délutánra, 4200 grammal és 59 centiméterrel meg is érkezett, Tekse doktor és szülésznőnk, Franciska gondos felügyelete mellett. „Franciska egy percre sem hagyott magamra” – ami nagyon jól esett nekem – mondja Mária, Lili és négy testvére anyukája, aki a szülésznővel mindenről beszélgetett azon a napon, legtöbbet a többi gyermekről, akik közül Peti, a két éves, szintén a Róbert Kórházban született. Bence, 13, József, 20 és Mária, már 23 éves. A nagy korkülönbségek ellenére mind az öten édes testvérek – ám hétfőtől, az eddigi legkisebb, Peti helyét az újszülött Lili veszi át.

„Nagyon várnak haza bennünket” 


mondja a szája szegletén is boldog mosollyal Mária, az anyuka, aki azért nem felejti el megemlíteni, hogy milyen büszke a már főiskolás, mesterképzős nagylányára és természetesen a három fiúra. „El se tervezhettük volna jobban, hogy a legnagyobb és a legkisebb lett lány a családban” – neveti el magát és boldogan cirógatja meg a kis Lili, álmában mosolygó arcocskáját.




Gratulálunk az egész családnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése