2014. dec. 28.

Karácsonyi kisbaba 2014.




Akkor érkezett, amikor minden elcsendesül. A világ megnyugszik, a hétköznapok rohanását felváltja a béke, a nyugalom. A figyelem a családé lesz és a szeretet szinte kézzelfoghatóvá válik.
 
Akkor érkezett, amikor szülei is megnyugodtak. A végére értek annak a temérdek feladatnak, amit a karácsony előtti hetek gigaprojektjei jelentettek vállalkozásuk számára. Addig olyan sok elfoglaltságuk volt, hogy még a szülést segítő orvos és szülésznő is csak néhány munkából lopott órában tudta felkészíteni őket a nagy eseményre. Erre azért volt különösen nagy szükség, mert Dr. Dékány Ágnes és Vass Gabriella - a természetes szülés képviselői - nagy jelentőséget tulajdonítanak a szellemi ráhangolódásnak.

Ám ismét bebizonyosodott, hogy a szülés valóban természetes folyamat – minden a természet rendjében zajlott – a legnagyobb rendben.

Kicsit elhúzódott. Az első nap könnyű, a második nap már kemény fájásokat hozott, majd a harmadik nap kora délután, 2014. december 25-én megszületett Zsanett. 

A szülés édesanyja szerint attól volt elviselhető, hogy mindvégig szabadon engedték mozogni és végig tartották benne a lelket a szülés segítői. A legkülönfélébb pozíciókban vajúdott, ezek közül a vízben vajúdás volt a legkellemesebb, ott még egy fél órát aludni is tudott. Ez segített átvészelni az utolsó, egyben legkeményebb fél napot. Rendkívüli segítséget jelentett az édesapa jelenléte is, aki minden pillanatban teljes figyelmével azon volt, hogy megkönnyítse egy kicsit a hosszúra nyúlt, komoly küzdelmet.

Zsanett az egyetlen Karácsony napjaiban született baba az idén kórházunkban. Elsőszülött, sőt mindkét családban az elsőszülött unoka.

Legfőképpen azonban makk egészséges, gyönyörű, arányos, babaarcú kicsi szépség. Isten hozott Zsanett! Legyél egészséges, hosszú életű és boldog!”

A Róbert Károly Magánkórházban 2014. Karácsonyán született kisbaba és szülei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése