2014. jan. 12.

Semmi sem úgy lett - de jó!!!



A mi történetünket azzal kezdem, hogy megrögzött vágyam volt, hogy nyáron szülhessek, mert kb. 10 éves korom óta rettegtem a szüléstől, ezért úgy gondoltam, hogy nyáron, amikor süt a nap, jó idő van, madárcsicsergés meg minden, akkor biztos könnyebben megy a szülés is…

Párommal mindketten lányt vizualizáltunk be, úgyhogy csak mosolyogtam az égiekre, amikor vártuk a téli babát és persze már az első ultrahangon szinte biztosra mondták, hogy fiú lesz. :)

Mivel a gyermek apjával való megismerkedésünk sem volt rendhagyó és megszoktam életem során a hirtelen, radikális változásokat, azon sem lepődtem meg, hogy imádott nőgyógyászom jelezte a terhesség megállapítása után, hogy ő már nem vállal több szülést… Anno azért választottam őt, mert a szülés helyszíne nem volt kérdés, a Róbertet már kinéztem magamnak korábban és akkor ő még ott vezetett szülést.  

Úgyhogy a 7. hónap végén még nem volt szülészorvosom, amikor elmentünk a szülésfelkészítőre, amit kivételesen Bardóczy doktor úr tartott és csak tátott szájjal hallgattuk, amint elmeséli az általam elképzelt MÉLTÓSÁGTELJES szülés menetét. 
Na, akkor döntöttük el, hogy Őt szeretnénk és senki mást. Szerencsére „elvállalt” minket és boldogan jártunk hozzá vizsgálatokra, mert mindig rendkívül nyugodtan és magabiztosan válaszolt a kérdéseinkre, nagy tapasztalattal rendelkezett, úgyhogy éreztem jó kezekben leszünk, felőlem jöhetett már a szülés tavasszal, nyáron, ősszel, de még télen is :) (Másik titkos vágyam az volt, hogy ha már januárban születik a gyermek, akkor legalább essen a hó, mert úgy van igazi varázsa a télnek.)

A „nagy nap” éjfélkor kezdődött a fájásokkal, hajnali 4-kor elkezdtünk készülődni, röpke egy óra alatt sikerült is beérnünk Óbudáról (még szendvicseket gyártottam, nehogy Apu éhen haljon, ha esetleg elhúzódna a dolog) így 5 órakor lehuppantunk a szülőszoba franciaágyára és izgatottan vártuk a fejleményeket. Fájások voltak ugyan, de mivel sikerült teljesen kizárnom a külvilágot és csak arra koncentráltam, hogy 4-re beszívjam a levegőt 4-re meg ki, teljesen elviselhetők voltak. 

A szülés időpontjának közeledtével meg voltam győződve arról, hogy több napig is fogok vajúdni, ezért lélekben felkészültem arra, hogy igénybe veszem a szülési fájdalmakat enyhítő eszközöket, a kádat, a bordásfalat, a labdát, a csilláron lógást – így, ebben a sorrendben. 
A labdára még sikerült felpattannom kb. 10 percre, 8 órakor viszont közölte a doktor úr, hogy nemsokára meglesz a bébi (első gondolatom az volt, hogy de jó, nem csak a kád, de most már biztos, hogy a bordásfal is ugrott) úgyhogy kezdjek el tolni. 
Teljes csendben, nyugalomban és összhangban érkezett meg Mózes Soma 2013. január 8-án reggel 8.44-kor verőfényes napsütésben. Kicsit meglepődtem, amikor felnéztem, mert időközben (a szülés utolsó szakaszában szerintem átugrottam egy másik dimenzióba és semmit nem észleltem a külvilágból) egy egész hadseregnyi ember, orvosok, csecsemősök és még ki tudja kik álltak a szobában, akik szintén várták a kis jedi lovagunk érkezését. :)

Ezúton is köszönöm Bardóczy „szuperdoki” úrnak és Kowalné Bognár Mónikának az odaadó törődést, amit a szülés alatt kaptam, az összes csecsemős hölgynek a jó tanácsokat és „gyermekgondozást”, Tamásné Garay Máriának a sok segítséget, türelmet szoptatás ügyben, illetve az egész „stábnak” a közreműködést! 
Életünk pár legszebb napját töltöttük a klinikán, a családi szobában igazi kis családdá tudtunk válni, rendkívül kedves és segítőkész volt mindenki (még a takarító hölgy is!) annyi gondoskodást kaptunk és még finomakat is ettünk. A nap végén az utolsó varázslat pedig az volt, amikor odamentem az ablakhoz és kinéztem, hogy időközben elkezdett esni a hó!
Kívánom, hogy minden kismama és kispapa megtapasztalhassa azt a felejthetetlen élményt, amit a ROBI adott nekünk és még egyszer köszönünk mindent!
Mózes Soma (Róbert gida) anyukája Melinda és apukája Gábor 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése