2013. júl. 18.

Egy nálunk szült anyuka elmeséli barátnője szülését

Ezt le kell írnom még így frissen, mert kicsit forr bennem a düh... 

Barátnőm múlt pénteken szült államiban, Pest környékén. 
Azzal kezdték, hogy déli 12-re hívták be császárra (41. hetet taposta). Aneszteziológus előtte nem látta. Órákig váratták. Én tövig rágtam az idegtől a körmöm, ezért betelefonáltam érdeklődni. Aki felvette a telefont közölte, hogy az osztályon még nincs a  barátnőm, hívjam őt magát, vagy az apukát, különben is ki vagyok én, és ők most biztos nem akarják, hogy zavarjam őket, ezzel letette. 

Kétségbeestem, azt hittem baj van, hisz 2 császáron átestem, és tudom, hogy mi meddig tart. 
Apát nem akartam zavarni, - gondolván, hogy ha a barátnőmmel baj van, ne zavarjam  - ezért smsben kérdeztem meg barátnőmet, hogy mi van. 16 óra után írt vissza, hogy sehol semmi, a dokija eddig műtött, majd most talán most ő következik. Egyfelől megnyugodtam, másfelől jól fel is húztam magam, hogy miért váratják ennyit... ha egyszer délre behívták... Nem kellene vele kezdeni?! Szomjas, éhes, ideges, aggódik... Gondoltam azért hátha 17-re megszületik a baba. De nem. 18 után még írt, hogy anesztes sehol... Itt már kínomban nevettem az egészen. 

A csecsemősöket inkább nem minősítem, sírva telefonált és mesélt a második nap... 
Ma láttam is a videót a szülésről. Illetve arról, ahogyan a picit először ellátják. Na itt nyílt ki a nem létező bicska a nem létező zsebemben... Éppen szoptattam, néztem és sírtam, hogy de jó, hogy amikor a sajátjaim első perceit nézem, akkor én nem ezt látom.

A barátnőm filmjén az Apa kérdezi a nővértől, hogy a párja jól van-e, mire elképesztő alpári hangnemben a nő közli, hogy ezt aztán tőle ne kérdezze. Apa édesen beszél végig a picihez, a nő dobálja össze-vissza, semmi takaró, semmi melegség. Percekig matat az orrában valami csővel, a kicsi üvölt, ekkor a nővér rászól apára, hogy ne videózzon már... és ehhez hasonlók.

Eszembe jutottak a saját élményeim. Persze, másodjára már ismert szinte mindenki, de az első gyerekemnél még nem és vele is ugyanolyan kedvesek voltatok. 
A csecsemősök mindkettejükhöz beszéltek, megsimizték, nyugtatgatták, takargatták, apának mutogatták, a mérést is, válaszoltak a kérdésekre, bepólyálva a kamerához vitték... 

Nekem a nővérek, csecsemősök is mind nagyon sokat segítettek. Barbit különösen a szívembe zártam, vele olyan jókat beszélgettem. Másodjára már rutinos voltam, de mindig kérdezték kell-e vmit segíteni. Jó kis csapat.

Egy szó mint száz, baromira örülök, hogy az én kicsikéim nálatok születtek, hogy sógoroméké is ott fog és az tuti, hogy ha végre öcsém is összehoz majd egy porontyot, ő is nálatok látja majd meg a napvilágot! :)

IMÁDLAK Titeket és még egyszer köszönöm!!!!

1 megjegyzés:

  1. Hát, nem vagyok igazán kompetens a dolgokban, de az állami ellátás az egy lócitrom (igaz, legalább jó nagy), még egy mezei járóbeteg is. Tehát mindenképp a magánorvoslás híve vagyok. Kiért másért, ha nem a gyerekeinkért.
    Minden egy helyen, így nem is kerül többe. Ez olyan WYSIWYG.

    VálaszTörlés