2013. máj. 28.

Van itt minden, ami nem kéne...


Leltárszerűen sorolja, mi mindent operált ki a hasából a doktor. Tényszerű, de elborzasztó adatok. Két napja az orvosa mesélte ugyanezeket, aki látott már egyet s mást, de még ő is extrémnek találta az esetet.
Felhívom. Igen, szívesen találkozik velem. Igen, szívesen elmeséli. Igen, megírhatom. Annál is inkább – mondja – mert mások sikertörténetei, amiket a blogon olvasott, mindig reményt adtak neki.

Az idő, az idő
Túl van már a 35-ön, és amikor az iránt érdeklődöm, hogy miért húzták az időt ilyen sokáig, szelíden magyarázza, hogy hiszen nem is húzták… Húszas évei végén találkoztak, szinte az első pillanattól tudták, hogy együtt maradnak egy életre, de mégsem azzal kezdődik egy párkapcsolat, hogy „csináljunk gyereket”. Élvezni akarták az életet kettesben, utazgattak, tervezgettek. Pár év múltán már úgy döntöttek, jöhet a baba. Ismét eltelt két év, mire tudatosult bennük, hogy szakemberhez kellene fordulniuk, hiszen úgy tűnik, természetes úton nem jön a baba.

A megkerülhetetlen tények
Kata rendszeresen járt kontrollra és a kötelező nőgyógyászati szűrésekre. Ennek ellenére kedves, idősebb nőgyógyásza, vizsgálatok közben olyasmit látott az ultrahang felvételen, amiről úgy döntött, hogy továbbküldi, specialistához. Kata így került Dr. Fülöphöz. Ő már az első vizsgálatnál megállapította, hogy „van itt minden, ami nem kéne”.
- Lesújtott a hír, szörnyű volt hallgatni, hogy mi mindent diagnosztizáltak a hasamban. A petefészekben két ciszta, a méhben tizenegy mióma, ezen kívül kezdődő endometriozis. Nem csoda, hogy nem estem teherbe. Elfogott a pánik. Szörnyű volt! Napokig csak zokogtam. Miért pont velem történik ez? De ekkor se fordult meg a fejemben, hogy esetleg nem lehet gyerekem. Tudtam, hogy egyszer anya leszek. Legfeljebb kicsit később. Szerencsére a rémület csak addig tartott, míg meg nem kaptam a műtét időpontját. Onnantól kezdve a felszabadultság érzés jött – láttam a megoldás lépéseit, időben minden gyors volt, kiszámítható és nagyon reményteli.

A műtét?
- Semmi rossz nem maradt bennem utána. Testileg sem, lelkileg sem. Nem is emlékszem, hogy fájt volna. Biztonságban éreztem magam, nagyon kedves volt mindenki, tudtam, hogy innentől kezdve minden rendben lesz.

Hogyan lesz ebből gyerek?
- Mégis, az idő sürgetett, az elváltozások jellege pedig orvosilag azt indokolta, hogy induljunk a mesterséges megtermékenyítés útján. Kitűztük tehát a napot, amikor az ivf-et elkezdhetjük. Kicsit nyomasztott, hogy beleszólunk a természet rendjébe, de elég hamar megbarátkoztunk a gondolattal. A miénk lesz, csoda lesz és ennél nagyobb szeretetbe nem is jöhetne.
Hazamentünk és számoltuk a hónapokat. 5 hónap volt a felépülés a műtét után. Ekkor négy év telt már el azóta, hogy elkezdtünk próbálkozni. Időközben kiderült nálam egy enyhe pajzsmirigy alulműködés probléma, amire kaptam megfelelő gyógyszert. Én már egy szikrát sem bíztam abban, hogy természetes úton még összejöhet a baba, de a férjem nagyon magabiztos volt. Mindig csak nevetett és azt mondogatta, hogy nyugi, csoda még történhet! Bár neki is előírtak egy kis vitaminkúrát, hogy biztosra menjünk, de még nem kellett elkezdenie szedni.
Jött a tavasz, és már csak napok voltak hátra az első akció indulásáig, amikor a férjem úgy döntött, teszünk még egy kísérletet. Én csak nevettem. De láss csodát, amikor megjelentünk Fülöp doktornál az újabb vizsgálaton, addigra már pozitív volt a terhességi teszt. Persze hittem is meg nem is. Inkább nem. De akkor a doktor megvizsgált, újra és újra megnézte az előzményeimet a kórlapon, ingatta a fejét, mosolygott, és közölte, hogy kisebbfajta csoda, ami történt. Igen! Megfogant! És mindjárt túl vagyunk a kritikus hónapokon!

A gyerek
- Sokat beszélgetünk róla. Mindenki azt mondja, hú, nektek nagyon szép gyereketek lesz! Én meg nevetek, nana, várjuk csak ki a végét, nem mindenki szép a családban! A férjem eldöntötte, focista lesz. Ugyan nem ezért, de momentán a Vasas pálya közelébe költözünk. Lelki szemei előtt ő már látja, hogyan töltik edzéssel a napjaikat. Mondjuk én nehezen tudom elképzelni, hogy ha törékeny, szőke kislány lesz, hogyan birkózik meg édesapja ezen elvárásaival… De ez persze csak vicc! Annyira mindegy, hogy fiú lesz vagy lány, szép lesz vagy csúnya, focista, vagy webdesigner – a miénk lesz, számunkra a legszebb!

Kata csak mesél. Arról, hogy mi volt a nehéz az elmúlt években, hogy milyen volt megélni, hogy már mindenkinek van gyereke a családban és a baráti társaságban, hogyan rendezik be az új lakást immár a babával, hogy mennyire boldog, hogy olyan férjet kapott, aki pontosan annyira vágyik a gyerekre, mint ő… És hogy egy percre sem adták fel még gondolatban sem.


Egyébként is szép nő, de a vibráló boldogság sugárzóbbá teszi. Nehéz befejezni a beszélgetést. Valójában nem is kell, csak abbahagyni, hiszen holnap jönnek ultrahangra, aztán vérvételre, aztán...
És itt fog megszületni.

Szóval ez az a blogbejegyzés, ami folytatódni fog. Még sokáig. Reméljük, hogy olyan pozitívan, amilyen pozitívan ez a család eljutott idáig…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése