2013. máj. 4.

Anyak Napjarol nekem a gyerekem jut eszembe...


Semmi nem duhitett jobban, mint amikor kisbaba volt, es  az idosebb anyák korulottem azt mondogattak lamentálva – hajjaj, majd megtudod, kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond…

Micsoda??? – gondoltam ilyenkor – van annál elviselhetetlenebb, mint a beteg gyerekedet lázasan látni, kinlodni a tehetetlensegtol? Vagy amikor meg beszelni sem tud, es te minden eroddel azon vagy, hogy kitaláld, hogy mit szeretne, mire van eppen a legnagyobb szuksege? Ejszakákat nem aludni, állando keszenletben lenni, mindenert aggodni? Ovo neninek viragot venni, ebedpenzt nem elfelejteni, vadiuj nadragot egy keritesmászás utan kukaba kidobni… Vedelmezni, megoldani, mindenre gondolni, gondoskodni?

O, bárcsak már tudna járni! Beszelni! Olvasni! Vezetni! Angolul! Bárcsak már boldogulna egyedul az oviban/iskolaban/autopályán/nagyvilágban!

Hátha akkor konnyebb lesz! Kevesebb problema, kevesebb aggodas!

Es akkor egy napon lázasan jon haza, de nem betegsegtol. Szerelem gyotri. Te pedig inkább magadra venned a világ minden fájdalmat,  mintsem vegignezd, hogyan vivja meg a csatáját egymaga, hogyan lesz urrá sajat erzelmein. Fellelegzel, hogy ennek is vege, de egy ejszaka nem jon haza. Egy percet sem alszol, viszont másnap baráti seregekbol kommandot szervezel, o pedig nem erti, mi ez a nagy felhajtás, csak ott aludt a haverjanal. Es elszabadul a pokol. Szakadtfarmer/vad viták/siras/autotores/igazgatoi into/elso cigi/elso pia/marihuana/kisebb botrányok. Nem erted, hogy mi lett a te babaszagu edes kisfiadbol, ki ez a szoros, hatalmas, melyhangu ferfi, aki nem hallja meg a mamáját, aki csak jot akar neki, hanem rohan a maga utján – latszolag a vesztebe.

Aztán pár ev, es kinyilik a gimnazium felvirágzott kapuja, az elso pedig, aki kilep rajta o, felnotten, ápoltan, oltonyben es nyakkendoben, mosolyogva, piszok magabiztosan – pici, idos osztalyfonok nenije ugy kapaszkodik bele, ahogy majd kesobb sok más ember, o pedig besetál a legjobb foiskolára. Te pedig elegedetten hátradolsz, mint aki jol vegezte dolgat.

Csak kicsit pihenhetsz, mert a felhotlen foiskolás evek hamar veget ernek, jonnek a munkahelyek, veluk a sikerek, es az ismeretlen dolgok - rosszindulat, hozzá nem ertes, irigyseg, onzes. Gazdasági válság, kulfoldi munka, ujrakezdes, sikerek, nehezsegek, oromok, fajdalmak, remenyek es valora válo álmok.

Rádobbensz, hogy mi mindenre nem keszitetted fel. Ketsegbeesett vagy, legszivesebben ujrakezdened. Megint vegignezed, hogyan kinlodja vegig saját csatáit.

Neha eszedbe jut, nem lenne-e megis konnyebb, ha csak kisbaba lenne, ha csak infuzioval a karjában fekudne tehetetlenul, de legalabb tudnád, hogy te majd megveded, hamarosan meggyogyul, elfelejti ezt az egeszet es te nyugodtan kavarhatod a vacsorát a konyhában, mert majd berohan az udvarrol porosan es ehesen es te lamentálsz egy kicsit, de boldogan nezed, hogyan tomi be a tizedik palacsintat.

Es akkor leszed a repuloterrol, átoleli a válladat, vegigcipel a munkahelyen, buszken bemutat, mint, “májmám”, kollegái szeretettel es tisztelettel neznek rá, arcán a ‘’látod, anya, megcsináltam” buszkeseg ragyog, te pedig rájossz, hogy lehet, hogy a kis gyerek kis gond… olcso kozhely valojában igaz. De ez pusztán az ára annak, hogy az eleted a gyermeked által ertelmet nyert. Es ha merlegelsz, hát ugyis az fog kijonni, hogy bizony, megerte!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése