2012. szept. 28.

Viola Gerda



2012. Augusztus 20. 09:58
Erdély Viola Gerda
Róbert Károly Magánklinika

Születési súlyom: 3700g
Születési hosszúságom: 57cm




Születésem csodálatos története

Minden egy szép, dolgos nyári napon kezdődött... Na jó, nem minden... De a születésem története igen. Anya 5-6 perces fájásokra ébredt augusztus 17-én reggel... Mivel ez még nem az a gyakoriság, amivel szaladunk a kórházba, szépen összekészítette a nővéreimet és elvittük őket a táborba tombolni. Innen anyu és apu dolgozni mentek, és anyu mérte a fájások közti időket. 5-6 perces fájások voltak. 11:30-ra beértünk a klinikára, és anyu krokodil könnyek között csodálatos fájás görbéket produkált.
 
Miért sírtál anyukám? Azért kicsim, mert elszorult a szívem, hogy Lilit és Borit nem fogom látni, a szülésünk miatt, és nagyon hiányozni fognak. És még azért is, mert végére értünk egy csodálatos utazásnak, a terhességemnek.

A csodálatos ctg görbénk után a várttal ellentétben nem történt semmi. A doktor néni nem nézett ránk, a szülésznő pedig kedvesen megjegyezte, hogy ha esemény van, szeretettel várnak, és megbeszéltünk 21-ére egy újabb ctg időpontot.

Anyával már nem bírtunk visszamenni dolgozni. Visszaszaladtunk a notebookért, és anyu hazavezette az autót. Anyuval nagyon kimerültünk hajnali 3 óta, így lefeküdtünk szundizni.

Az a nagy helyzet, hogy anya tudta, hogy ha alvásra adjuk a fejünket, akkor véget ér ez a fájásokkal teli izgalom. Bár arra nem gondolt ő sem, hogy teljesen leáll majd. Hát pedig leállt.

Ami még érdekes lehet: Pásztory Edina a fotósunk. Ő fogja megörökíteni a születésem történetét a csodálatos képeivel. Anyu megírta neki reggel, hogy 5-6 perces fájásokat produkálunk, bár ez nem jelent semmit, de mégiscsak több mint egy semmi...
Edina egész nap készenlétben várta, hogy hogyan alakulnak a dolgok anyuval és velem. Mivel délutánra teljesen beszüntettünk mindennemű fájás tevékenységet, anyu, Edina és apu megkértek, hogy akkor bírjam még ki egy kicsit anyu pocijában. Edina a Velencei-tóhoz utazott vasárnap kora délutánig a családjával, persze készenlétben állva onnan is. Apu meg dolgozott sokat szombaton, hogy legyen sok pénzünk, amit pelusra költhetünk :) Anyu meg apával és Edinával szeretett volna engem a világra hozni, kísérni. Szóval úgy döntöttem, hogy legyen ahogy szeretnék.

2012.08.20.
Tökéletes nap a születésre. Lili és Bori is (a nővérkéim) szépen kértek, hogy bújjak ki végre. Megvártam, míg anya reggel kipihenten felébred pisilni, és ráhangolódtunk együtt az újabb fájások előcsalogatására. Kicsit fájt anyunak a pocija kifele menet, 7 óra körül, de csak a pisilés után, mikor nyirkosan találta a pizsinadrágját, kezdett gyanakodni rám. Gyorsan átnézte a bőröndöket, csomagokat. Lefőzött egy málnalevél teát, és kikészítette a testvéreim ruháját, és valamikor 7:30-körül elkezdte mérni a fájások gyakoriságát. Közben kiszedte a száraz ruhákat, betette a maradékot száradni, és írt egy sms-t Edinának, mikor már nagyon gyanús volt a tuti 2 perces fájás gyakoriság. Ez 7:51-kor volt. Akkor kezdett el izgulni, hogy a testvéreimhez mikor hívja a nagyi mamát, mikor egyre erősödtek a 2 percesek. Végül apához mentünk be, hogy a lábisát megbizgáljuk. De apa nem kelt föl, úgyhogy pörögtünk tovább. Töltők, telefon a táskába, homeós bogyót bevenni, teát elzárni, leszűrni, kitölteni üvegbe...
Közben vizet ittunk, mert nagyon szomjasak voltunk. Még pár pisiszünet, apa lábának ismételt bizgálása, végre felébredt. Anyu csak ennyit mondott neki: "végre" s már pörögtünk is tovább. Apa kényelmesen elkészítette magát, majd kijött. Anya minden szó nélkül megmutatta a fájás táblázatot neki, bökve a 2 percekre, ekkor esett le a tantusz apunak is, aki erre jó gyorsan felpörgette az eseményeket: lányokat ébresztette, ilyen gyorsan még nem ébredtek reggel. Felöltöztek, krémtúrót adott nekik anyu... Közben felhívta anyu a nagyit és elszoruló hangon kérte, hogy jöjjön most. 5 perc alatt elkészült és pikk-pakk odaért hozzánk. Közben apu is, anyu is felöltözött. Anyu zuhanyzott is, hogy tisztán és illatosan várjon engem. Apu taxit hívott. Igen, erre az egy villamos megállóra, mert anyunak nagyon fájtak a fájások. Edina közben elindult, a mamát vártuk. Ha a taxi előbb jön, a mamát felhívjuk, hogy a kórházig meg se álljon. De a mama pont akkor ért oda, amikor indultunk volna. Papucsba bele, puszi a tesóknak, és elindultunk.

8:32
Megérkeztünk a kórházba. Edina várt ránk az épület előtt. Apa mondta a portán anyu nevét, és már jöttünk is föl a 3. emeletre a lifttel. Úgy alakult, hogy a szülésznővel együtt lifteztünk, így nem kellett becsengetni, hanem ránk kérdezett. Hozta is a zacsikat a cipőnkre és vezetett minket a szülőszobára. Kapott anyu hálóinget, átöltözött az öltözőben, és becuccolt mindent a szekrénybe, amit senki nem zárt be :)

Hamar túl estünk egy vizsgálaton, amit a kedves és már ismerős Tóth doktor végzett a gyengéd kezeivel. Anyu előző szüléseinél a doktor nénijének pici, vastag keze volt, minden vizsgálata fájt. Tóth doktor bácsi viszont teljesen más volt. Megnyugodtunk. 4 ujjnyira nyitva, burok egyben, a szülőszobán nemsokára repesztünk, hogy ne húzódjon el sokáig. Ezt a mondatot nagyon megköszönte anyu neki.

Azután a távolabbi szülőszobára kísért minket a szülésznő, és ott vajúdott anyu velem. Edina diszkréten fotózott, apu anyut legyeskedte körül. Ültünk az ici-picinek tűnő labdán, de nem volt jó, mert túl lent volt. Akkor anyu felállt, mászkált, és nem nagyon akart leülni. Hagyta, hagy segítsen nekem a gravitáció. Így teltek múltak a percek...

Egyre erősebb fájások, 3 fájást a mikiegérrel is végig kellett csinálnunk (ctg), mert ez egy előírás. Apa aláírta amit kellett, majd a 3. ctg-s fájás végét egy izgalmas burokrepedéssel zártuk. Na, most megmutattam anyának, milyen a burok repedős vízesés... Úszott a papucsa meg a mikiegér zsinórja, volt mit felmosni. Hihihi

 


Anya közben felfeküdt a szülőágyra. Ez az ágy egész kényelmes volt neki. Jól párnázott, kapaszkodóval felszerelt, és szerencsénkre elég magasra volt állítva a támlája. Félig ülő, félig fekvő pozícióban, lábai a magasban a párnázott támasztókon. Na igen ám, de hiába a maximális kényelem, ha nekünk dolgunk van, és ezt bizony brutál fájások elviselésével, megregulázásával tudjuk csak együtt véghezvinni. 

Anya még az elején jelezte, hogy kér EDA-t, kádat, fájdalom csillapítót minden mennyiségben... De hiába! EDA és kád mégsem klappol, és mikor a szülésznőnek mondta apa és anya, hogy kérünk fájdalom csillapítót, azt ajánlotta nekik, hogy fél óra múlva babázhatnak velem, ez megfelelő lesz-e. Anyu meglepődve igent mondott. Ilyen gyorsan tudok kiszökni, jól meglepődtek.

Szóval anya a szülőágyon fekszik, én meg a pocakban, s egyre csak dolgozunk. Apa anyu fejénél tette az apák dolgát, Edina a háttérben fotózott, Tóth doktor bácsi a sötét alagút végén várt rám és mondta anyunak, hogyan tud segíteni nekem. A szülésznéni azon mesterkedett, hogy anyunak és nekem is könnyebb legyen és az is volt.
Anyu majdnem mindig megfogadta a tanácsokat, de egyszer-kétszer képtelen volt rá. Megkérdezte a doktor bácsi, hogy van-e székelési ingere anyunak, de igaziból anyu ezt nem tudta eldönteni. Pedig a nővéreméknél nagyon tudta. Így abban maradtak, hogy próbáljon anya engem nyomni, ha fájása van. Hát próbálta, és jól is tette, mert ezek már azok a fájások voltak. De ezek annyira fájtak neki, és sokszor levegőt sem kapott, hogy 1-2 fájást lepasszolt inkább. Ösztönösen a csípőjét nyomta a kezével, s kitekeredve hátrafeszült, a fájásoknál pedig a feladat inkább a "levegőt benntart, szemet szájat szorít, görnyed és nyom" lett volna. Azért mikor két fájás között kipihente magát, utána egész jól nyomta a feladatot, és ügyesen segített nekem.
Volt még valami, amire többször felhívták anyu figyelmét, lassan vegye a levegőt a fájások között, mert különben nekem nem jut elegendő oxigén. Ezt mindig megfogadta anyu, mert szeret engem.
Mikor anyu kb. harmadszor is összekapta magát (bocsi anyu, de a sokadik fájásra), már egész jól kibújtam. Ekkor valaki mondta anyunak, hogy csak kicsit nyomjon, mert magamtól is csusszanok kifelé. Úgy döntöttem ugyanis, hogy segítek neki, mert én is szeretem őt. Anyu érezte, ahogy lassan csúszok ki, én meg éreztem, hogy milyen hálás nekem azért, hogy ilyen ügyes vagyok. A szülész néni meg nekem segített, anyu gáttájékát igazgatta, hogy könnyebb legyen nekünk. Ezért mind a ketten a szívünkbe zártuk őt.


Végül teljesen kibújtam, és odatett valaki anyu mellkasára. Anyu is és én is teljesen oda voltunk egymásért és ezért az élményért. 
Olyannyira élveztük ezeket a pillanatokat, hogy a sírásról is megfeledkeztem. Végül egy csomó kéz nógatására megmutattam diszkréten a hangocskámat, addig úgysem hagytak volna békén anyázni engem.
Apának felkínálták a zsinór elvágását, de ő udvariasan tovább adta a lehetőséget. Nem maradt benne jó élmény ezzel a dologgal kapcsolatban. Ő tudja, anya és én még sosem vágtunk el köldökzsinórt :D
Én megpróbáltam ezt elrágcsálni meg szopogatni is, de annak is nagyon ellenállt.


Mi elmentünk apuval és Edinával a gyerekorvosnénihez, ahol átestem egy csomó vizsgálaton, kaptam valami rucit, és mikor anyát is összeszerelték visszamehettem hozzá.
A legszebb rész az egész születésemben ekkor következett: megehettem anya cicijét :) hurrá!

Anyu később elmesélte, hogy amíg én apuval a doktornéninél jártam, addig ő megszülte a lepényt is. Megmutatta neki a szülész néni a burkot, amiben laktam, anyu hívta is Edinát. (Szóval ezért hagyott ott kicsit...)
Azután élet fát is mutatott nekik, bár azt anyu nem látta. Majd együtt nézzük meg a képeken.
Még a doktorbácsi megvarrta a bibijeit, és alaposan megvizsgálta. Anyunak még a törlés is fájt. Úgy sajnáltam.
De végül minden jóra fordult, mikor végre a francia ágyon csatlakozhattunk egymáshoz.

Én azóta is a legjobban anyuhoz csatlakozni szeretek a világon.

Szeretettel,
Erdély Viola Gerda, Vivi
És akik elkísértek a születésem útján:
Anyukám és apukám :)
Szülész orvos: Dr. Tóth Károly
Gyermek orvos: Dr. Gál Éva
Csecsemő és gyermek ápolónő: Werner Katalin
Fotóművész: Pásztory Edina, a Pephoto fotósa


Köszönjük szépen a segítséget és a csodálatosan szép élményt minden kedves jelenlevőnek!

Erdély család





































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése