2012. júl. 4.

Egy sejt ajándékba


Ott ültek egymás mellett, ragyogtak a boldogságtól és meséltek. Nem is tudom, hogy mire számítottam, hogy mit válaszol majd Tamás, amikor a drámai fordulatok végighallgatása után feltettem a kérdést: "mégis, hogyan volt ezt képes végigcsinálni”? A válasza pedig banális volt: nagyon szeretem. 
A zavarba ejtően meghatott csendet Szilvi törte meg:

- Képzeld, a múltkor hazajött és jelentőségteljesen bejelentette, hogy van egy doboz söre meg egy szál cigije. Én csak néztem, na és, ugyan mi ebben a furcsa, igen, néha megiszik egy sört, dohányozni meg sajnos erősen dohányzik.
Igen ám, de ez az utolsó szál – mondta, na ezen valóban meglepődtem.

És leszokott. Azt mondta, hogy az ő gyerekének ne legyen dohányos az apja. 

Gyerekünk lesz! Itt van a pocakomban! Amikor először láttuk meg ultrahangon, azt sem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Miért olyan nagy csoda ez? Mert nincsen petefészkem egy sem.

Amikor először operáltak egy vidéki kisvárosban, nem tudták, hogy mi a bajom. Átvittek egy másik városba, ahol újra elaltattak és újra felnyitották a hasamat. Ezt megismételték még hétszer. Különböző városokban, különböző orvosok, különböző eredménnyel. 12 éven át jártam a poklok különböző bugyrait.

Volt olyan, hogy laparoszkóppal műtöttek, de úgy látták, hogy túl nagyok a csomók és nem tudják kiszedni. Viszont azt is látták, hogy van egy kis epekövem. Gondolták, ha már ott vannak, megoldják azt.

Volt olyan műtét, ahol mielőtt elaltattak, nem tudtam, hogy mire felébredek, ki lesz-e vezetve a végbelem a hasfalamon. Ugyanis az endometriozis a beleimen telepedett meg rendkívüli mértékben.

Összesen kilenc műtétem volt, a hasam csupa luk meg vágás hege.

Nem hittem, hogy valaha lehet gyermekem. Pedig annyira vágytam rá!

És akkor meghallottuk, hogy orvosilag már járható út a családtagtól származó petesejt megtermékenyítése és beültetése a leendő anyába. Én nem hittem benne. De a férjem azt mondta, hogy minden lehetséges és meg kell próbálni.

Hosszas fontolgatás, nagy beszélgetések után óriási szerencsénkre a családunkban találtunk egy ideálisnak tűnő petesejt donornak alkalmas személyt. 

Az első beültetés nem sikerült. A férjem tartotta bennem a lelket. Összeomlottam.

A második sikerült.

Gyermekem lesz – ízlelgetem a gondolatot és repesek a boldogságtól. Már látszik a hasamon. Fantasztikus érzés, ahogy megyek az utcán, és látom a szemeken, hogy az emberek a várandós nőt látják bennem.

Egy percre sem jut eszembe, hogy nem az én petesejtemből lett. Hiszen az én méhemben nevelkedik, az én testemből lesz.

És megszülni is én fogom. Olyan szülészt választottunk, aki vállalja a spontán szülést még ennyi extrém előzmény után is. Át akarom élni a fájdalmat.


Most már végre lesz értelme, nem úgy mint a sok műtét utáni testi lelki kínoknak…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése