2012. máj. 6.

Anyák napja

Jól van, Ancukám, jó kis anya vagy! Vállamon egy férfi lapát tenyere, arcomon szúrós borosta, kapaszkodnom kell, bár én sem vagyok alacsony, és ahogy a széles vállakat átölelem, nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.

Két-három éves volt, amikor egy nagy bevásárlás végén még néhány perces sorba kellett állni a pénztár előtt. Ő fáradtságában hangosan sírni kezdett és azt nyafogta, anya, vegyél fel! Álltam megadóan egyik kezemben két hatalmas szatyorral, a másikban az ő kicsi kezével. Értettem őt, sajnáltam is, de az volt a fejemben, hogy már csak néhány perc és kész vagyunk, már rakom is a kocsiba, egykettő és hazaérünk. És akkor odalépett hozzám egy nálam jóval idősebb kedves arcú hölgy. Szelíden rám nézett és szinte kérlelt  – Vegye fel! Higgye el, olyan hamar felnő! Olyan sokszor lesz majd, hogy szeretné még felvenni, de ő már nem lesz ott! Rámeredtem, nem is válaszoltam. Ledobtam a nagy szatyrokat felkaptam, és percekig szorítottam, ringattam, becézgettem, nyugtattam. Megértettem. 

De sokszor eszembe jut ez a jelenet, amikor napokig lesem a skype-ot, hogy mikor jelentkezik be kétezer kilométerrel odébbről, és rikoltja bele vidáman – Szia, Ancukááám! Hát hogy vagy? És én simogatom a képernyőt. 
Vagy egy nagytakarítás, ahogy kezembe akad egy óvodáskori ákombákom színes tulipánnal és „szeretlek anya” felirattal – ami után órákig ülök a széthúzott bútorok, felszedett szőnyegek között zsebkendőket áztatva, öröm és bánat érzelmi áradatában.

Mert amikor egy anya a felnőtt fiára néz, tekintetében a büszkeség és a veszteség egyszerre tükröződik. Elérte, amire annyira vágyott. Felnőtt, bátor, egészséges, igazi férfi lett az ő kicsi fiából. És többé nem édes kicsi fia az anyának.

Lehet, hogy anyák napján elsősorban anyát vagy nagymamát illene felidézni, nekem először mégis a fiam jutott eszembe. És neki köszönöm meg. Hogy elnevezett „Ancukám"-nak. Tudomásom szerint más anya nem viseli ezt a nevet. 

Lehet, hogy az anyák napja nem is a gyermekek szívében megszülető hála napja. Az anyák napja talán az, amikor a pátosz vádja nélkül le lehet írni ezeket a sorokat, és lehet megköszönni a gyerekednek, hogy van neked és hajlandó sutba vetni minden korábbi intelmedet és bátran élni a saját életét. 

Mély hála minden anyának, nagymamának, dédnagymamának, gyermeknek, unokának és dédunokának azért a végtelen gyönyörűségért, amit puszta létezésükkel szereztek egymásnak ebben az életben!



1 megjegyzés: