2012. márc. 22.

Budapesti Love Story

Akiknek sikerült
Budapesti love story
Kedves Olvasók, dőljenek hátra kényelmesen, feledkezzenek el néhány percre a gondjaikról, és készüljenek fel egy boldogságos szerelmi történetre! Amelyet megénekelhetett volna egy középkori dalnok vagy egy tizenkilencedik századi költő is. Hiszen a fiatal főszereplők fittyet hánytak korunk divatjára, és tíznapi ismeretség után megtartották az eljegyzésüket, majd viharos gyorsasággal összeházasodtak. Mert meglátni és megszeretni…
Egyre nehezebben találja meg zsák a foltját. Szép-művelt fiatal nők és jóképű-tanult férfiak panaszolják, hogy nincs meg az Igazi. Sokan három-négy-hat évig élnek együtt a kedvesükkel, mégsem merik kimondani: „vállalak téged ország-világ előtt!” Túlzott óvatosság? Félelem a csalódástól vagy a szülők rossz példája? Szerencsére Szántó Szandra és Nádas Zoltán – a budapesti love story hősei – nem féltek, nem tétováztak, csak az érzelmeikre hallgattak.
– Ha néhány évvel ezelőtt olvasok egy miénkhez hasonló, romantikus történetet, biztosan elfintorodom, és arra gondolok, hogy az írónak túl nagy a fantáziája – mondja Zoli, amikor letelepszünk a barátságos zuglói lakásuk konyhájában. Mire Szandra, a fiatal feleség nagyot nevet: csak akkor hiszik majd el, hogy itt élő, hús-vér fiatalok vagyunk, ha mindent elmesélünk sorjában…
Varázslatos cipőfűző
A mese hősei épp egy évvel ezelőtt, 2011. március 13-án találkoztak először. A randevút Zoli boszorkányozta össze, akinek már régóta tetszett a Mikroszkóp Színpadon játszó Szandra. Tehát hosszas vívódás után megkérte édesapját, az ismert színész-humoristát, Nádas Györgyöt, tudakolja meg, hogy az a szép, magas lány szabad-e… A papa nem tétovázott, és amikor megtudta Szandrától, hogy nincs senkije, azonnal tájékoztatta a fiát az örömhírről.
– Zoli egy közösségi portálon keresett meg, és rögtön megbeszéltünk egy randevút másnap délutánra – meséli Szandra. – Nekem előadásom volt aznap, de nem bántam, mert sok béna randi tapasztalata alapján remek menekülési útvonalnak gondoltam az esti előadást. Aztán nem akartam menekülni… Bár bevallom, hogy az első percben megijedtem, mert Zoli egy korláton üldögélve várt a Jászai Mari téren, és hirtelenjében azt hittem, kisebb nálam. Én száznyolcvan centi vagyok, de soha nem jártam alacsonyabb fiúval. Ez a mániám… Aztán felállt, és én boldogan állapítottam meg, hogy nemcsak helyes, de legalább három centivel magasabb, mint én. 
– Nekem is nagyon tetszett Szandra civilben, rögtön megállapítottam, hogy nem csak a színpadon van jó humora, és gyönyörű a mosolya – tódítja Zoli, akinek hét hónappal korábban ért véget egy hosszú kapcsolata, Szandra pedig közel két éve nem járt senkivel. Szabadok voltak. És ezen a mindent eldöntő, első találkozáson nemcsak tetszettek egymásnak, hanem kialakult közöttük valami varázslatos összhang is. Nem volt első randi érzetük, nem akarták magukat szebbnek-jobbnak mutatni, ráadásul Szandra kitalálta, hogy beszélgessenek úgy, mintha régóta ismernék egymást. És ők a két-három órás margitszigeti séta végére valóban úgy érezték, mintha közeli ismerősök lennének.
– Már visszafelé ballagtunk, amikor észrevettem, hogy lóg a cipőfűzöm – meséli Zoli. – És képzeld el, Szandra váratlanul leguggolt, és megkötötte a cipőpertlimet! Szépen, gondosan, masnira… Olyan aranyos-természetes volt ez az akciója, hogy én halálosan zavarba jöttem, és elolvadtam. No, ekkor jutott eszembe először, hogy ő lesz a feleségem, és mi egymásnak vagyunk teremtve… Félre ne érts, nem azért, mert igénylem, hogy kiszolgáljanak, de a kedvessége levett a lábamról!
– Nem tudom, miért tettem – veszi át a szót Szandra nevetve –, hiszen még soha nem kötöttem be felnőtt ember cipőfűzőjét. Valószínűleg annyira jól éreztem magam, hogy ez a cselekedet tökéletesen illett az akkori lelkiállapotomhoz. Az is természetes volt számomra, hogy amikor Zoli megkérdezte, mikor találkozunk legközelebb, azonnal rávágtam, holnap. Fel sem merült, hogy taktikázzak, mert az mindent bemocskol, teljesen őszinte és önfeledt voltam. Ahogy Zoli is.
Rendben van, letérdelek
Felgyorsultak az események. A következő napot Szentendrén töltötték Zoli édesapjánál, majd az ismeretség harmadik napján Szandra már Zolihoz ment haza, és elkezdődött a közös életük. A tizedik nap estéjén egy jóízű beszélgetés során a lány nevetve mondta: „Erre a kérdésedre majd akkor felelek, ha megkéred a kezem…” No, ekkor zajlott le az a mindent eldöntő párbeszéd, amelynek eredményeként most házaspárként ülnek velem szemben.
Zoli: Hozzám jössz feleségül?
Szandra: Ez most lánykérés?
Zoli: Az.
Szandra: De nem térdeltél le.
Zoli: Rendben van, letérdelek, és újból kérdezem: hozzám jössz feleségül?
Szandra: Igen.
A tizenegyedik napon megvették a jegygyűrűket, és a tizenkettediken Szandra kikísérte Zolit a repülőtérre, mert a fiút Rodoszra szólította a munkája. – Zenész vagyok, és már hosszú évek óta játszom Görögországban, egy Beatles show-ban, mint Paul McCartney – meséli Zoli. – A nemzetközi közönség imádja a show-t, én pedig a zenét meg a vele járó életformát. Márciustól ősz végéig a gyönyörűséges görög tengerparton élek és zenélek, aztán hazajövök – téli álmot alszom… –, majd a következő tavaszon irány vissza. Ráadásul ma már öreg rókának számítok, hiszen az alig harminc évemmel már tanítok is Görögországban fiatalabb zenészeket.
– Azt persze elfelejti említeni, hogy a nagypapája Nádas Gábor zeneszerző, aki olyan ismert dalok szerzője, mint a „Kicsit szomorkás a hangulatom”, neki pedig abszolút hallása van, és fantasztikusan gitározik meg zongorázik. Ha a színpadon zenél, teljesen elolvadok tőle – teszi hozzá Szandra. - És tavaly, az eljegyzésünk után módom volt arra, hogy sokat lássam színpadon. Hiszen húsvétkor rögtön kimentem hozzá Rodoszra.  Ekkor döntöttük el, hogy nem várunk az esküvővel sem, hiszen úgy összeillünk, mint a fogaskerekek. Aztán a színházi évad végén megint irány Görögország, hogy együtt lehessünk. És ezt a gyönyörű nyarat egy rodoszi esküvővel koronáztuk meg tavaly augusztusban. Forróság, tenger, pálmafák, virágözön, telihold, húsz-huszonöt közeli rokon…
– És mit szóltak e viharos gyorsasághoz a szüleitek, a barátaitok?
– Minek örül egy szülő? – kérdez vissza Zoli, majd széles mosollyal folytatja. – Annak, ha a gyerekét boldognak látja. Mindketten ragyogtunk…
– Én csodálatos, négygyerekes családban nőttem fel, imádom a testvéreimet, mindent megbeszélek velük – mondja Szandra. – A húgom hazarepült Londonból az eljegyzésünk hírére. Éjszaka érkezett, én pedig úgy megrémültem, hogy konyhakéssel a kezemben fogadtam… Komolyra fordítva a szót: anyuék, a testvéreim és a barátaim látták, hogy halálosan szerelmes vagyok, és velem örültek. Nem beszélve arról, hogy Zoli pillanatok alatt beilleszkedett a családunkba. Persze anyu megkérdezte, hogy miért épp ő… Mire én azt feleltem, hogy Zoli nagyon jó és őszinte ember, akivel rengeteget tudok nevetni, mert jobb humora van, mint nekem.
– Ráadásul kiálltuk a próbát! – mondja Zoli komolyan. – Én egy parányi apartmanban lakom Görögországban, ott töltöttük együtt a tavalyi nyarat. Hidd el, hogy két ember jobban megismeri egymást nyolc négyzetméteren összezárva, mintha évekig randevúzgatnak egy nagyvárosban!
– Vita, nézeteltérés, veszekedés?
– Veszekedés nincs – vágják rá egyszerre. – Az összezörrenések maximum másfél percig tartanak, mert valamelyikünk biztosan bohóckodni kezd, és a kitör a nevetés – állítja Zoli.
Jön Olivér!
A fiatal pár idei tavasza sem eseménytelenebb, mint a tavalyi. Hiszen március 20-ára várják a kisfiukat, Olivért, aki a Róbert Károly körúton fog megszületni, de az első lépésit Görögországban fogja megtenni. Alaposan felkészültek tehát a baba érkezésére. Nemcsak azért, mert a nagyszoba legvédettebb sarkában már ott áll a gyerekágy – világoskék ágyneművel, babakelengyével –, hanem azért is, mert állításuk szerint ők együtt várandósak. – Amióta hazajöttünk Rodoszról, másállapotban vagyunk.  Néhány nap múlva szülünk… – mondja Zoli boldog nevetéssel. – Jelzem, nagy szerencsém, hogy a zenekari főnökömnek tavaly született gyereke, ezért megengedte, hogy csak március legvégén érkezzek Görögországba. Ahol majd tanítani és zenélni fogok, közben keresek egy nagyobb lakást. Hogy május végén méltó körülményekkel fogadjam életem két főszereplőjét: Szandrát és Olivért.
V. Kulcsár Ildikó 
Nők Lapja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése