2012. febr. 10.

A születés kétszer

 

Gyakori, hogy az apa végigkíséri felesége vajúdását, gyermeke születését a szülőszobán. 
De ritka, hogy leírja élményeit másoknak. 
Még ritkább, hogy az anya is leírja - az ő szemszögéből.
Most kaptunk egy ilyen írást. 
Ugyanaz - mégis más - kétszer - két oldalról...

Az APA
A mi kis csodánk érkezése
Az ismert számítási módszerek, valamint az orvosi vizsgálatok alapján 2012 február 10 környékére vártuk kisbabánk érkezését. Mivel első baba, úgy a szüléssel kapcsolatos információinkat a mások által megélt élményekből merítettük, valójában elképzelni sem tudtam mi vár ránk. Arra törekedtem, hogy a váratlan eseményeket és a pánikhelyzet kialakulásának esélyét – persze ami rajtunk múlik- a lehető legminimálisabbra csökkentsem, ezért úgy próbáltam felkészülni, hogy többször elmentünk a kórházig otthonról, a munkahelyről, kitapasztalni a legrövidebb utat, igyekeztünk tanfolyamokon részt venni, és persze a feltételezett, megváltozott élethelyzetre a lakás felkészítését is végeztem, az új családtag érkezésére készülve.
Fogalmam sem volt, hogy fogunk reagálni, ha eljön a” pillanat”. A babakelengyénket időben táskába csomagoltuk. Január 16-án vizsgálaton voltunk ahol két nagyon lényeges információhoz jutottunk: - a méhszáj nyílása alapján baba érkezését valahol február első felének a végére vártuk; - a feleségemnek szüléskor kettő antibiotikumot kellett egymás után 3-4 óra elteltével kapnia, tehát nem sok idő állt rendelkezésre, amit a készülődésre lehetett fordítani.
A sors úgy hozta, hogy aznap éjjel nem aggódtunk annyira, kivételesen jól és hosszasan pihentünk. Január 17-én Feleségem 10 órakor hívott, hogy magzatvízfolyást tapasztalt. Hazarohantam, menet közben hívtam a Doktor urat, aki biztosított, hogy vár minket. A kórházba érve megtörtént a szükséges vizsgálat, minek eredményeként prognosztizálható volt a babánk születése még aznap estére. Aggodalom és várakozás érzése váltakoztak bennem, miközben az intézet dolgozói mosolyukkal, óriási rutinnal és nyugodtsággal viseltettek irántunk, erőt adva az előttünk álló eseményhez.
Először nem láttam feleségem arcán fájdalmat, majd az idő elteltével, és az alkalmazott eljárás következtében azok is megjöttek. Akkor csak az járt a fejemben, hogy mit tehetnék, hogy megkönnyítsem feleségem vajúdását, két eszközöm maradt: az iránta érzett szeretet által diktált mozdulatok és az ima. Rövidesen a vajúdó kádba került. Itt csak azt tudtam tenni, hogy vigyázok a megfelelő vízhőmérsékletre és páratartalomra, segítem a helyes légzést, és amennyire csak lehet, tartom benne a lelket. Az időérzékem sem működött rendesen, hol úgy éreztem repül az idő, hol pedig örökkévalóságnak tűnt.
Hamarosan a szülőszobára kerültünk, itt nagyon felgyorsultak az események. Természetes szülésben reménykedtünk, de nem zártuk ki a császárt sem. Hála az adottságoknak, a tökéletes összhangnak és Bardóczy dr. Úr empátiájának egyre inkább a normál szülés irányába tolódott el a „mérleg nyelve”. A szülőszobán minden esemény flottul zajlott, érezhető volt profizmusból, az összeszokottságból sugárzó nyugalom. Nagyon sok erőt adott a kialakult légkör, hogy nemsokára meglátom kisfiamat, akit nagyon vártunk, és aki tényleg viszonylag hamar világra jött. Ez volt életem legjelentősebb eseménye. Leírhatatlan az élmény, amikor egy leendő Édesanya órákon keresztül szenved, majdan megszüli kisbabáját, és néhány másodperc alatt minden addigi fájdalom eltűnik az arcáról, mindent felülír az öröm, mosoly és a gyerek iránti szeretet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ide terelt bennünket, kisfiunkat feleségem méltóságteljesen hozta világra, ami számomra felejthetetlen élményt jelentett és elkísér az életem során.
Regőczi László, Ifj. Regőczi László boldog Édesapja
Budapest, 2012.01.25

Az ANYA
A mi kis égi ajándékunk érkezése
A boldog várakozás és a szüléstől való félelem vegyes érzelmeivel vártam kisfiam érkezését, minden jel arra mutatott, hogy a kiírt időpont, 2012. február. 10 környékén, illetve azt követően fog világra jönni.
Az előző napi méhszáj vizsgálat is ezt a várakozásunkat igazolta. Ezért is ért egy kicsit váratlanul, amikor 2012 január 17 reggelén, pár perccel 10 előtt úgy éreztem, hogy valami folyik és egyáltalán nem tudom kontrollálni. Valami belső nyugalomtól vezérelve megzuhanyoztam és készülődtem az indulásra, közben hívtam a férjem, aki éppen üzleti megbeszélésen volt, hogy ez az állapot következett be. Jött is haza nagyon hamar, közben értesítette orvosunkat, Bardóczy Zsolt doktor Urat, aki megvárt minket és pár perccel 11 óra után már ott is voltunk a Róbert Károly Magánklinikán. A magzatvíz kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan szivárgott.
A vizsgálat után megállapítást nyert, hogy burokrepedés történt, a méhszáj meg teljesen zárt. Nyomban megkaptam az egészségügyi állapotomnak megfelelő kezelést (a szülést megelőzően 3,5 órával kapnom kellett antibiotikumos kezelést, majd a szülés előtt ismét) és homeopátiás gyógyszerekkel nekiláttunk, hogy fájásokat varázsoljunk. Illetve inkább Bardóczy doktor Úr, én nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel az állapotommal, mindig úgy képzeltem, hogy fájások közepette megyünk a szülészetre, nagyon kis mosolygós voltam, meg is jegyezte a Doktor úr, hogy szeretné, ha a végén is ilyen maradnék, hát nem tudom ennek a kérésének sikerült-e eleget tennem.
Türelmesen vártunk kb. 14:45-ig, amikor is megelégelve a várakozást, a Doktor úr zselét helyezett el a méhszájba (ez viszont nem volt fájdalommentes, mert teljesen zárt volt a méhszáj). Ennek hatására nagyon hamar, szinte azonnal elkezdődtek a fájások. Kb. egy óra múlva az ismételt vizsgálat során sajnos még mindig nem tágult a méhszáj, és ekkor nagyon csendesen megjegyezte a Doktor úr (aki mindvégig nagyon nyugodt és türelmes volt), hogy nem lehet kizárni a császármetszés gondolatát sem. Én erre nem nagyon tudtam gondolni, mintha egyik fülemen be, a másikon ki ment volna, én természetes úton szerettem volna világra hozni a kisfiamat, bár igaz, nem sok választásom lett volna, ha nem tudjuk nyílásra bírni a méhszájat. Ezt követően ültem bele a meleg vízzel töltött kádba, mely sokat segített az ellazulásban és az egyre sűrűsödő fájdalmak elviselésében. Itt töltöttem kb. 2 órát, akkor igaz egy örökkévalóságnak tűnt, gondolom a mellettem levő Férjemnek is, aki minden fájásnál friss levegőt engedett be és folyamatosan legyezte az arcomat.
18 óra környékén volt még egy vizsgálat, ahol kiderült, hogy már kb. 3 ujjnyira kitágult a méhszáj, bár utólag bevallotta a Doktor úr, hogy nem volt csak 1 cm, de puhának találta és ez adott reményt, hogy tágulni fog még. Elmondása szerint kb. 20 óráig fog tartani a vajúdás. Nagyon hosszúnak tűnt a „várakozási idő”, de így legyen lottó ötöse. Egy nagyon jó légzési technikát javasolt és mutatott a Doktor úr, ami rettentő sokat segített. Túl a fizikai fájdalom enyhítésén, nagyon sokat segített abban, hogy tudatosan másra figyeltem, számoltam, hogy még 2-3 lélegzetvétel, és már múlóban lesz ez a fájás is.
Következett ismét két óra a kádban, itt már sűrűsödtek a fájások, közben az én Drága Férjem folyamatosan utána töltötte a kádat meleg vízzel, locsolta a hasamat, sűrűn mondta az aktuális órát (nagyon lassan telt az idő számomra) és minden fájásnál elzárta a csapot, mert még a víz csobogása is nagyon zavart. Még most is magam előtt látom, ahogy feltűrt ingujjal temperálja a vizet, az az ing most már örökre ehhez a képhez fog társulni emlékezetemben.
Egyre sűrűsödtek a fájások, kb. 19:45-kor mentünk át a családi szülőszobába, ott már szinte egybefüggő fájásokat éreztem, de a szülésznő elmondása szerint 2-3 percesek voltak. Kb. 20:15-kor volt még egy vizsgálat és akkor mondta a Doktor úr, hogy szülni fogunk és kb. 21 órára megszületik a kisfiam. Gondoltam, mostanig volt ahogy volt, de most jön a haddelhadd.
A Doktor úr a már megszokott nyugodt, türelmes hangján elmondta, hogy mit kell tennem (hová kell préselni a levegőt) ha jön a fájás. Igyekeztem szót fogadni, már amennyire a fájdalom engedte. Viszonylag hamar, két irányított nyomással túl voltunk a „nehezén”, Lackó szerencsésen átjutott a szülőcsatornán és már tapintható volt a kis buksija.
A gátvédelem miatt a végső nyomással viszonylag több fájást megvártunk, de én már nagyon türelmetlen voltam, így lett 2 öltés a végén, és 20:43-kor megszületett a mi kis drága fiacskánk.
A mellkasomra helyezték ahogy megszületett, ezen érzés kifejezésére nem találok méltó szavakat. Egy kicsit sírdogált, de különben nagyon békés volt. Pár perc után elvitték, hogy megfürösszék, hogy megvizsgálja a neonatológus, megmérjék: 2400 gramm és 50 cm volt a mi kisfiunk és 10*-t kapott Bardóczy doktor Úrtól. Hamar meglett a lepény és az öltések, mire a kis gavallér visszaérkezett a boldog Édesapa ölében, addig készen is voltunk.
Hála és köszönet az én Drága Férjemnek, aki mindvégig mellettem volt, fogta a kezem és tartotta bennem a lelket. A kis Lacikánk még egy ideig velünk volt, akkor már nem sírt, tágra nyílt szemekkel „nézett” minket, akiknek hónapok óta hallotta a hangját, majd elvitték a csecsemőosztályra.
Kb. 1,5-2 órával a szülés után kisétáltunk a szülőszobából, útközben megnéztük a békésen alvó Lacikánkat majd elfoglaltam a helyem a kórteremben.
Életem legszebb napja lett 2012. január 17, életre szóló csodálatos élmény, és nem az idő múlása szépíti meg az emlékeimet, már csak azért sem, mert 8 nappal a szülés után vetettem papírra, most jutott szusszanásnyi időm, de meg akartam részletesen örökíteni ezeket az eseményeket mert lehet, hogy majd egyszer megkérdezi az én „kisfiam”.
Másnap reggel 6 óra fele már hozták a mi kis Tigrisünket (a Doktor Úrtól kapta ezt a különleges, de nagyon ráillő nevet), aki egész nap velem volt, ismerkedtünk, nagyon ügyesen megtanult szopni, a következő napok hatalmas boldogságban és folyamatos aggódással teltek.
Az első napokban Lackó az éjszakát a csecsemőosztályon töltötte, hogy tudjak pihenni, de az utolsó napokban már éjszaka is együtt voltunk, ez mindenkinek saját döntése, miként szeretné tölteni az éjszakát. Nagyon csodáltam a nővéreket, akik nagyon segítőkészek voltak, próbálták eloszlatni félelmeimet, bevezetni a csecsemőtáplálás rejtelmeibe. Első gyerekünk, lehet, hogy túlságosan aggódtunk, a bolhából is elefántot csináltunk, Drága férjem mindenkit elárasztott a kérdéseivel. Köszönet a Róbert Károly Magánklinikának, hogy ott válhattam Édesanyává.
Örök hálánk Bardóczy Zsolt doktor Úrnak, aki nélkül ez a kis égi ajándék nem lenne nekünk.
Csiki Katalin, Ifj. Regőczi László boldog Édesanyja
2012. január 25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése