2012. jan. 25.

Szoptatós sztori

Szoptatás.
Nincs szakember, akinek ne lenne valamilyen mély meggyőződése a szoptatás szerepéről. Rendszerint a fontosságáról. Nincs a művészetnek olyan műfaja, amely ne dolgozta volna fel a szoptatás aktusát. Rendszerint magasztos előjellel.
Nincs anya, akinek ne lenne határozott elgondolása arról, hogyan akarja táplálni gyermekét, míg előtte van a szülésnek. Mint ahogyan nincs anya, akinek ne lenne maradandó emléke a szoptatás élményéről, miután túl lett a szülésen. És ezek az élmények nem mindig magasztosak. A szoptatási történetek közül egy szélsőségesen nehezet adunk most közre. Nem azért, hogy elrettentsünk. Hanem, hogy segítsük a felkészülést a nehézségekre is, és tanácsot adjunk arra, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a szoptatás nem megy olyan könnyen és egyszerűen, ahogy ezt előre reméljük. Ezzel együtt kihasználjuk az alkalmat, és megkérdezünk egy pszichológust arról, hogy mit gondol a szoptatás jelentőségéről, technikájáról, a szoptatással járó problémák kezeléséről.



Rita
A szülés és kórházi lábadozás, az első napok történetét már leírtam a blogba. Ezzel a bejegyzéssel azoknak a kismamáknak szeretnék segíteni, akik a szoptatás terén hasonló gondokkal kerülnek szembe, mint én.

A szülés utáni néhány nap
Császármetszéssel szültem. Első nap még semmi tejem nem volt, második nap is alig-alig. Minden etetéshez tápszerpótlást kértem, és mivel a melleim sem feszültek különösebben, arra gondoltam, hát, ugyanúgy jártam, mint az első babánál, sajnos nem lesz tej. De nem viselt meg különösebben a gondolat, mivel az első is tápszeres volt, tudtam, hogy egészséges, már ovis, és attól, hogy babaként nem anyatejet kapott, soha nem volt semmiben másabb, mint a többiek.

Még a klinikán
A csecsemő osztályról a nővérek minden nap bejöttek segíteni. 3 óránként mértük, majd mellre tettük Viktor babát, 15-20 perceket szopizott is, majd újabb mérés: "vajon most mennyit evett?" Minden grammnak örültem, de a 3. napon csoda történt, a mérleg már 30-40 ml-t mutatott evésenként. Már nem kellett pótlás, elég volt a tej, sőt! Minden evés után fejni kellett, mert iszonyatosan feszült még a mellem, és számomra elég meglepő volt, hogy a szülés utáni 3. napon váratlanul, a szoptatás mellett még etetésenként lefejtem 100 ml-t. Meglepett, de boldog voltam nagyon, mint ahogy a Férjem és a Szüleim is. Mégis lett tej bőven. 
A csecsemős nővérek nagyon pontosan elmagyarázták, hogy csak addig kell fejni, ameddig beindul a kereslet-kínálat, és a baba szükségletének megfelelő mennyiségű tej nem termelődik. Csak nálam épp fordítva történt. Nekem azért kellett fejnem, mert sokkal több volt a tej, mint amennyit Viktor meg tudott enni. Először kézi fejővel próbálkoztam. Hamar rá kellett jönnöm, hogy az mit sem ér, így Anyukám még aznap elrohant elektromos fejőgépet venni, és hozta nekem a kórházba. Megváltás volt, mert utána végre úgy éreztem, hogy újra puhák és könnyűek a melleim. Negyedik nap úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz a szoptatással. Ezzel a tudattal jöttünk el a kórházból. 


Kálvária – fájdalmas stációkkal

1.      stáció – mindenki tanácsadó
Itthon aztán kezdődött az a történet, amit én már csak szoptatási mizériának hívok. 
Első nap meglátogatott minket a védőnő és a gyerekorvos. Aztán később jöttek a Nagyszülők, Testvérek, és szép lassan a közelebbi rokonság is. Mindenki örült a sok tejnek, de mindenki más nagyon "jó" tanácsot adott arra nézve, hogy mit tegyek azzal a rengeteg többlet tejjel. Első hét végére - amellett, hogy 3 óránként szoptattam, és Viktor is már akkor sokkal többet evett, mint a súlya volt, mert már akkor megevett etetésenként 80 ml-t -, volt a fagyasztóban majdnem plusz két liter lefejt tej. A tanácsok: a védőnő szerint minden etetés után teljesen ki kell üríteni a mellem, mert begyullad. A gyerekorvos szerint is. Anyukám azt mondta, ne fejjek olyan sokat, mert akkor csak egyre több és több lesz. A védőnő szerint igyak napi 3-4 liter folyadékot, különben elapad. A nőgyógyászom azt tanácsolta ne fejjek egyáltalán, csak amennyit nagyon muszáj, és ne igyak, csak ha nagyon muszáj.... Az interneten is minden fórumon mást írnak. Elvesztem a sok jó tanácsban. Minden etetés után fejtem, mert úgy éreztem muszáj, majd szétrobbant a mellem. Még éjszaka is. 

2.      stáció – láz, fájdalom, remény
Aztán egyik napról a másikra, mikor Viktor másfél hetes lett, egy vasárnapi napon úgy ébredtem, hogy kőkemény a mellem, iszonyatosan fáj, lelki erőm alig van felkelni, alig tudok lábra állni. Mikor kikeltem az ágyból, akkor éreztem, hogy ráz a hideg. Lázam volt, 40 fok. Ekkor egy erős fejőgéppel kifejték, és azt tanácsolták, hogy ne nagyon fejjem, csak éppen annyit, hogy megkönnyebbüljek. Kaptam antibiotikumot Semicillin kapszulát, 4X1-et. 
Jobban lettem egy - két nap alatt. Ismét magamra találtam, és újult erővel szoptattam tovább. A tej viszont egyre - egyre csak több lett. Már kevesebbet fejtem, de minden etetés előtt rosszul voltam, annyira feszültek a melleim.

3.      stáció – láz, fájdalom visszaesés
A második hét végére újabb tejlázat kaptam, annak ellenére, hogy szedtem a gyógyszert. A nőgyógyászom újra azt tanácsolta, ne fejjek. De nekem muszáj volt, mert anélkül nem ment, rengeteg volt a tej. Algopyrin-nel lement a lázam, és egy -két nap alatt ismét jobban lettem. Volt egy teljes zavartalan hét, amikor azt gondoltam, na, most már nem lesz baj. Kezdett viszont fura lenni, hogy amikor teljesen üresre fejtem etetés után a mellem, akkor éreztem fájdalmat. Éles fájdalom volt. Éles, de nem elviselhetetlen, gondoltam ez biztos vele jár. 

4.      stáció – láz, fájdalom, védőnő kontra nőgyógyász
Néhány nap múlva megint lázas lettem, ezúttal már 41 fok volt. Akkor a nőgyógyászomtól kaptam Bromocriptint, ami a tej elapasztására való gyógyszer. Ő akkor már azt mondta, hogy abba kell hagyni. A védőnőnek amikor elmeséltem, azt mondta, nem szabad feladni, kell a babának az anyatej, és nekem, akinek ilyen rengeteg van, vétek lenne elapasztani. Én úgy gondoltam, hogy ha már az egyik gyereknél nem volt tej, és most van, akkor legalább Viktort próbálom szoptatni. A védőnő kétnaponta segített kézzel kifejni a mellem, rendszeresen eljött hozzám, és igazán sokat tett annak érdekében, hogy ne kelljen abbahagyni a szoptatást. Megint jobban voltam majdnem egy hétig.

5.      stáció – láz, fájdalom, nem bírom tovább
A negyedik hét végére azonban egy péntek éjjelen egész éjjel fenn voltam, és már sírtam a fájdalomtól. Annyira fájt a mellem, hogy az már elviselhetetlen volt. Másnap kijött a védőnő reggel és megint próbálkozott kézzel fejni, de már nem nagyon jött belőle. Viszont tele volt. Viktor ellökte, nem akart szopizni, pedig nagyon éhes volt. Géppel már semmit nem tudtam fejni. Kézzel kellett gyötörni. Estére 41,5 fokra felment megint a lázam, akkor már én nem is tudtam fejni, a Férjem meg Anyukám próbáltak nekem segíteni. Erőm már semmi nem volt, csak sírtam a kétségbeeséstől és a rosszulléttől. Végül, mikor már nem bírtam tovább, telefonáltam ismét a nőgyógyászomnak. Ő először nagyon megdorgált, hogy miért nem követtem az utasításit, és miért nem apasztottam el a tejet. Én a zokogástól csak annyit tudtam felelni, hogy szerettem volna szoptatni a kisfiamat. Megvizsgált, és azt tanácsolta, hogy éjjel semmit ne fejjek, semmit ne szoptassak, hanem vegyek be egy nyugtatót, és aludjak. Majd másnap reggel menjek be hozzá a rendelőbe kontrollra. Hazajöttünk, és én aludtam. Be se kellett vennem gyógyszert, úgy aludtam, mint a bunda reggelig.

6.      stáció – láz, fájdalom, vágni vagy nem vágni
Reggelre a mellem óriásira dagadt, piros volt, fájt. Ekkor már negyedik hete szedtem a Semicillint. Elmentem a kontrollra. Megtapogatta a doktor úr, és csak ennyit mondott: "Úúúhh....ez nagyon rossz állapotban van, irány a sebészet" - én ekkorra már teljesen ki voltam készülve testileg és lelkileg is. 
Sebészeti lelet: beolvadóban lévő tömöttség, kialakulóban lévő tályog. Elmondták, hogy most várni kell egy-két napot, és addigra ha beolvad, akkor altatásban felvágják a mellem, és kitisztítják a benne lévő tályogot. A sebész orvos azt tanácsolta, hogy fejjek, amennyit csak bírok, hátha fellazul. A nőgyógyász viszont azt mondta, ne fejjek semmit, apasszak. Megint fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Két orvos, kétféle tanács, mert mindkettőnek más volt a szemszöge. A sebész el akarta kerülni a műtétet, a nőgyógyász pedig látva a négy hete húzódó krónikus magas lázzal járó mellgyulladást, az apadást akarta elősegíteni.
Kaptam új antibiotikumot, Augmentint, 3X1-et.
Abban maradtunk, hogy a Bromocriptint ne szedjem be, ameddig ki nem derül, műteni kell e. Időközben amúgy is tájékozódtam a mellékhatásairól, az egy olyan hormon komplexum, ami nagyon durván avatkozik a szervezet működésébe, így nem is szedtem volna be.

7.      stáció – dönteni kell, még ha fáj is
Viszont ekkor már besokalltam, és meghoztam életem egyik legfájdalmasabb döntését. Ameddig a sebészhez nem megyek vissza kontrollra (1 hét múlva kellett), addig fejek, hátha meglazul, és nem kell megműteni. De elválasztom Viktort. És tekintettel arra, hogy nekem van egy 5 éves kislányom is, akiről szintén nem tudtam rendesen gondoskodni ez alatt az öt hét alatt, mert mindig beteg voltam, úgy döntöttem, a gyerekeimnek egészséges anyukára van szüksége. Viktornak is kisbabaként egy mosolygós, vidám, anyuka kell, aki el  tudja látni, sokkal inkább, mint az anyatej. Így eldöntöttem: nem szoptatok tovább, elapasztom a tejet.
Innentől kedve egyáltalán nem szoptattam, Viktornak volt még bőven anyatej a hűtőben, öt hét alatt 12 liter. Fejtem, de mindig csak keveset, éppen annyira, hogy elviselhető legyen a feszülés. Borogattam, alig ittam. A fejés végül, valamint a sok antibiotikum eredményt hozott, nem kellett vágni. 

Túl a nehezén
Napról napra egyre puhább lett a mellem. Ekkor elkezdtem szedni a homeopátiás apasztó szereket, és könnyes szemmel adtam Viktornak üvegből akkor már tápszert, miközben a mellemben volt még tej. Fel kellett fognom, hogy nem bírta a szervezetem. 
Egy hónap alatt apadt el teljesen, de még két hónappal rá is fájt és fájdalomcsillapítókon éltem. 
Mára már Viktor 4 hónapos lesz, több, mint 7 kg, 68 cm, makk egészséges.
Be kell látni, hogy van, akinek nem megy, pedig mindent megtesz, nálam így alakult. A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy nem hagytam abba időben, mikor a nőgyógyász kérte. 
Úgy gondolom, hogy ha mások is éreznek hasonló jeleket a szülés után, akkor sokat segítenek magukon, ha nem fejnek, hanem tényleg csak nagyon keveset, nem isznak sokat, és nyugodtan használják már ekkor a homeopátiás apasztókat, mert azok nem fogják elapasztani a tejet, ha mellette folyamatos a szoptatás, csak lecsökkentik arra a mértékre, ami a kisbabának pont elég."

Pszichológus kommentje - Sparta Patrizia
Mi van, ha valaki szeretne szoptatni, de nem tud? Megsínyli-e a kisbaba érzelmileg vagy fizikailag? Sajnos sokszor a kismamákban az a hamis elképzelés alakul ki, hogy a cumiból táplált kisbaba nem olyan boldog, mint amelyik anyatejen nő fel.
Azt mondanám, hogy ez tévhit, a baba ugyanolyan szépen fejlődik, ugyanolyan egészséges és kiegyensúlyozott lehet akkor is, ha üvegből táplálja az anya. A szoptatás aktusa nem csupán táplálás, hanem az érzelmi kapcsolódás egyik útja. Ám az „érzelmi táplálék”-ot ugyanúgy megkapja a baba, amint az anya magához szorítja, simogatja, kedvesen beszél hozzá.
Ezer módja van annak, hogy az anya (vagy gondozója) éreztesse a csecsemő iránti odaadását, és fel tudja kelteni bizalmát. Erre a szoptatás ugyan nagyon jó, de nem az egyetlen mód.
Nagyon sok az olyan lelkiismeretes anyuka, akinek a legnagyobb vágya az, hogy szoptasson, mert tudja, hogy az milyen sokat jelent a babának. Ha viszont nem sikerül, akkor úgy érezheti, hogy megfosztja gyermekét valamitől és kudarc érzése alakulhat ki benne. A sikertelenség és a kétségbeesés érzése nagy súllyal nehezedhet az anyára, és ezt a kisbaba is megérzi. De ne felejtsük el, hogy a legfontosabb az, hogy a baba érezze a jókedvet és szeretet maga körül. És a frusztrált, vagy önmagával elégedetlen anya nem tud jókedvű lenni.
Ha nincs elég tej, nem szabad, hogy az anyuka szemrehányást tegyen magával szemben.
Előfordul, hogy az anyában sok a bizonytalanság, hogy nincs elég tej, vagy mi lesz, ha nem szopik rendesen a baba. Ez a stressz csökkentheti a tejképződést, hátráltatja a szoptatást.
A babák is különbözőek, vannak jól szopó babák, aluszékonyak, gyorsabbak, különböző étvágyúak - nem szabad haragudni sajátmagunkra vagy a babára, ha az etetés nehezebben indul az első hetekben.

Rita történetével kapcsolatban az lenne a javaslatom, hogy az első hetekben jobb lenne, ha nem túl sokan látogatnák a kismamát. Ritának is túl sok volt a jó tanács, elég az orvos meg a védőnő, pszichológus tanácsa. Különösen igaz ez olyan családtagokra, akik esetleg megkérdőjeleznek dolgokat, bizonytalanná teszik az anyukát, befolyásolni akarják. Főként, ha neki amúgy is kevés az önbizalma vagy tapasztalata.
Ritának azt mondanám, hogy ne szomorkodjon, amiért nem sikerült hosszabb ideig szoptatni a kisfiát. Ő nem hagyta abba a fájdalmak és gyulladás ellenére. Természetesen megtett mindent, amit tudott, legyen büszke magára.
Ez felvet egy másik kérdést is. Gyakran a császármetszéssel szülés elkeseríti a nőket, mert van olyan, aki úgy érzi, hogy nem volt elég ügyes, mert nem tudta természetesen úton megszülni a gyerekét. Már a terhesség alatt is fel lehet készülni pszichológiailag a szülésre és az anyaságra. A legfontosabb az, hogy minden nő tanuljon megbízni önmagában és a képességeiben (mint nő és anya), és megbízni önmaga értékítéletében,  és ne azt tartsa szem előtt, hogy másoknak megfeleljen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése