2012. jan. 29.

Gyerekszáj

Azért szép a blog műfaj, mert rendkívül rugalmas. Témáit tekintve például. Felbukkant a múltkor a facebookon egy-két "gyerekszáj". És ma is kaptunk egy felhatalmazást - a 11 éves Gabi fogalmazásából egy részlet megosztására. Tudjátok, mindig legyen kéznél egy kis tükör...

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de néha nem értem a felnőtteket.
Nem értem, hogy miért várnak el többet tőlem, gyerektől, amikor ők is hasonló hibákat követnek el. Ha én elfelejtem megírni a házimat, otthon marad a tesi cuccom vagy hasonlók - szerintem attól még nem dől össze a világ! De hallgathatom: „Legközelebb a fejedet hagyod el! Nem igaz, hogy nem tudsz odafigyelni!” Pedig ha anya hagyja „otthon az eszét”- mert mondjuk elfelejti befizetni az ebédemet az sokkal nagyobb baj. Számomra. 
Vagy amikor karácsonyi pulyka gesztenyés töltelékéből csak a hagyma  maradt ki. Valahogy.
Mi otthon mindig keresünk valamit. Anya lenémított telefonját, öt szemüvege közül bármelyiket, ilyen olyan kulcsokat, eltűnt zoknikat vagy éppen amit… Valószínű ezek mind egy nagy fekete lyukban gyűlnek össze. Ugye nálatok is van ilyen? Mert nálunk minden nap.
Ráadásul ezeket Anya mindig velem keresteti. Néha azt sem tudom melyikért küldött.
Ha végre megvan a mobilja és telefonál, szigorúan tilos őt zavarni! Netán megkérdezni halkan kivel beszél? A válasz mindig dühös pssszt…  Na, de ha én telefonálok, szünet nélkül hajtogatja: „Ki hív, kivel beszélsz…?”
A felnőttek mindig azt mondják:”Ne igyál üvegből, vegyél elő poharat”  és lazán beleisznak a kólás üvegbe. – „Ne nyúlkálj a szádban, ne piszkáld az orrodat!” Legközelebb mikor kimegyek a konyhába anya épp jóízűen lenyalja az ujjait, esetleg éppen a kést.
Szeretek olyan választ is kapni egy elhúzódó veszekedés után, hogy: „Azért mert én azt mondtam”meg azt, hogy "CSAK". Hallottátok már ezt? Vagy azt, hogy „fogd be a szád és egyél”? 
Évek óta szeretnék Facebook fiókot, nem lehet… közben meg anyát ki nem lehet robbantani a FB-ról.

Anya mesélte, hogy nagyon rossz gyerek volt: Kirúgta a suli ablakát labdával, máskor elcserélte a radírját egy Doxa órára és kiugrált az iskola földszinti ablakán, Apa meg elkötötte a szomszéd lovát, verekedett, lógott az óráról, minden zűrben benne volt.  Akkor, hogy is van ez?
Tehát a felnőttek is voltak gyerekek. Ők is átélték ezeket.  Anya is mesélte, mennyire utálta, ha gyerekkorában azt mondták neki: „Akkora pofont kapsz, hogy a másikat a fal adja”és hasonló szülői szólások! Igaz ő nem szokott nekem ilyeneket mondani. Helyette mond másokat.
Vajon én is ilyen felnőtt leszek? Vajon emlékezni fogok arra, milyen volt gyereknek lenni?

Aki ezeken elgondolkodott - Molnár Gabriella - 5. B, Szeged

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése