2011. dec. 2.

Lillybell

A szülőszoba folyosóról kiguruló babaágyat sugárzó tekintetű fiatalember kísérte, aki látta, önkéntelenül is elmosolyodott és gratulált. Ő boldogan köszöngette a gratulációkat – angolul.
A fiatalember először hat éve járt Budapesten. A barátaival ugrottak át Londonból egy nyári hétvégére. Kellemes időtöltésnek ígérkezett körülnézni kicsit, bulizni egy jót. 

Pár héttel azt megelőzően Budapesten egy helyes magyar lány úgy döntött, hogy Angliában folytatja az életét. Akkor már egy jóideje valahogy nem találta a helyét, és amikor a barátnője közölte vele, hogy Angliába költözik, sőt megkérdezte őt, nincs-e kedve vele tartani, azonnal rávágta – Ez az, dehogynem! És érezte legbelül, hogy ennek valami nagyon jó vége lesz. 
 

Jó vége lett. Lillybell Marie Henson 3600 g-mal, 5 cm-rel 2011.11. 22-én megszületett, elválaszthatatlan kötelékként Izabella és Justin között. 



Lillybell szülei Izabella és Justin. Hol találkoztak először? Néhány héttel azelőtt, hogy  Izabella Londonba költözött volna - Budapesten! Aztán pedig természetesen Londonban. Egyre sűrűbben. Évekig együtt éltek, majd megismerkedésük ötödik évfordulóján megházasodtak.
Izabella most nem csak szülni jött haza Magyarországra. Fészket raktak itthon is, s ettől kezdve kétlaki életet élnek. Hol Justin dolgozik cége budapesti irodájából londoni ügyfeleinek, hol a két lány ül repülőre meglátogatni a papát.
London nem való  egy csecsemőnek – mondja Izabella és terveiről mesél. A kis családi házról, ami már készen van és leendő üzleti vállalkozása részleteiről.
Már sok mindent tudok a találkozásról, a londoni múltról és a budapesti jövőről, romantikus sztori kalandos fordulatokkal, de egy meglepő beszámoló még hátravan.

Izabella az angliai terhes gondozás körülményeiről mesél. Kiderül, hogy ő itt is, ott is végigjárta a terhes gondozás állomásait.
Hogy miért? 

- Csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett és nagy boldogan elmentem az orvoshoz. Mondtam neki, hogy feltehetően terhes vagyok. Bólintott és beírta a computerbe – terhes. Kérdeztem, nem vizsgál meg? Nem, ha nem biztos benne, csináljon még egy tesztet. És elküldött a védőnőhöz. A védőnő  kinyitotta a computert – látom, maga terhes – mondta, és csak a vállát vonogatta, amikor elmagyaráztam, hogy igen, úgy gondolom, hogy terhes vagyok, de ezt még rajtam kívül nem állapította meg senki. És ő sem vizsgált meg. Akkor elmentem, és nem tesztet vettem, hanem egy repülőjegyet – haza. 12 hetes terhes voltam, mikor először látott orvos – itthon.
Hogy miért nem fogadtam orvost? A kérdést sem értem.
Vajúdáskor, amikor még csak fájdogált – bejöttem a klinikára. Az ügyeletes orvos már haza sem engedett, s bár egy nap eltelt még ezután a szülés valódi megindulásáig, itt maradtam, figyeltek rám, gondoskodtak rólam, mindenki nagyon kedves volt. Az éjszakás szülésznő  segített, tanácsokat adott, vigyázott rám. Hajnalban az ügyeletes orvos burkot repesztett, addig sem volt könnyű, de a neheze ott kezdődött. A legkeményebb a reggel 7-től 10-ig tartó időszak volt, már nagyon fáradt voltam és kínoztak a fájások. Ám egy percig sem éreztem magam egyedül, nem csak a szülésznő és a férjem volt végig mellettem, hanem az az orvosnő is, aki a terhes gondozásomat végigkövette. Ő lett a babánk világra segítője is.
Nagyon kényelmes itt. Egyedül vagyok a szobában, béke van, nyugalom. Éjszakára elviszik a babát a csecsemőosztályra, biztatnak, hogy pihenjek, aludjak, ráérek majd otthon virrasztani éjszaka. 

Tél van. Bár még nappal van, hamar besötétedett. Nem gyújtottunk villanyt. Izabella mesél, a szobában babaillat, puha félhomály, meleg és békesség  és sok-sok reményteli terv családról, jövőről és egy boldog életről – újra itthon. 

Köszönjük, hogy hozzájárulhattunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése