2011. okt. 28.

Kolos

Az előző gyermekemet (aki immáron 10 éves) sürgősségi császármetszéssel segítette dr. Mészáros Márta világra (akkor még a MÁV kórházba). A doktornőnek hála, gyönyörű, egészséges kislányom született. A mostani terhességem során szóba került a szülés, de végül a hegszétválás veszélye miatt ismét császármetszést végzett Márti doktor néni. Ami a legnagyobb élmény volt most számomra a klinikán, hogy a műtét befejeztével hosszú órákat tölthettünk együtt hármasban - Apa, Anya, Baba - a szülőszobán. Franciska segítségével rögtön mellre tehettem a kisfiamat, aki hatalmasakat kortyolt és álomba is szenderült :) A lányomat is sokáig szoptattam, de akkor meg kellett küzdenem minden csepp anyatejért, hogy követni tudjam növekvő étvágyát, a kórházi napok alatt sokat veszített a súlyából, mert akkor még egyáltalán nem volt tejem, később otthon a gyakori szoptatás és fejés hozta meg az eredményt. Most viszont könnyedén 2-3 nap alatt beindult a tejem, és azóta is rengeteg termelődik, már a barátnőmet is kisegítem, akinek 1 hónappal született előbb a babája. Úgy gondolom, hogy az első órák nagyon meghatározóak a baba és az anya számára érzelmileg és a tejtermelődés szempontjából is, ami nagyon fontos, hogy a lehető legmegfelelőbb táplálékot, az anyatejet kaphassa a baba minél tovább. És ebben a klinikán rengeteg segítséget kaptam a szülésznőktől és a csecsemős nővérektől is, amiért nagyon hálás vagyok. Ez ugyan nem születés történet, de számomra a legnagyobb élmény az örömteli szoptatás, látni, ahogy a cseperedő kisbaba rám mosolyog nap mint nap, mikor teli a pocakja. Nagyon szívesen emlékszünk vissza a férjemmel együtt az első közös órákra, ő is el volt ragadtatva, hogy a kezében tarthatta a kisfiát rögtön a születése után. A Róbert Klinikának sikerült azokat a kollégákat összegyűjteni, akik mindig barátságosak, mosolygósak, közvetlenek, segítőkészek, empatikusak és fáradhatatlanul tesznek eleget a választott hivatásuknak. Ezért minden elismerésem az Övék! Kedves Valéria! Ha az általam leírt pár sorból bármit szeretne a nyilvánosságra hozni a honlapon, tegye bátran, szívesen veszem :) További sok sikert és elismerést kívánok, munkájukhoz jó egészséget valamennyi kollégának! Üdvözlettel: Krisztina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése